Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


REGGELIKRE, UZSONNÁKRA 26.

2020.01.22

REGGELEIKRE, UZSONNÁKRA

Metélőhagymás, túróval töltött paradicsom
Magyar Konyha: A lilahagymától a pázsithagymáig
Hozzávalók:
8 db paradicsom, 3 g őrölt fehér bors, 30 dkg juhtúró, 8 dkg vaj, 1 csomó metélőhagyma, fél csomó fejes saláta, só.

Elkészítése:
A közepes nagyságú paradicsomokat forró vízbe mártjuk és héját lehúzzuk.
Tetejét levágjuk, a belsejét kikaparjuk úgy, hogy tölthető legyen.
A paradicsomok belsejét meghintjük sóval és őrölt fehér borssal, majd a további felhasználásig a hűtőszekrénybe tesszük.
Az áttört juhtúróhoz hozzáadjuk a lágy vajat és az apróra vágott metélőhagymát, őrölt fehér borssal fűszerezzük és jól összedolgozzuk.
Betöltjük a paradicsomokba.
A salátaleveleket a tányérra helyezzük, rátesszük a jól lehűtött paradicsomokat.

Pácolt sonka sajtbundában
Hegedűs János: Ételművészet
Hozzávalók:
40 dkg főtt, sovány füstölt tarja, 1/2 l tej, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál törött fekete bors, kevés liszt, 2 db egész tojás, 10 dkg reszelt parmezán sajt, 10 dkg zsemlemorzsa

Elkészítése:
Előző este a tejbe belekeverjük a megtisztított és szétzúzott fokhagymát, majd a borssal ízesítjük.
A sonkát egyformán fél centi vastag szeletekre vágjuk és a tejbe beletesszük.
Az edényt lefedjük, és másnapig a hűtőszekrényben tartjuk.
Az étel készítése előtt a szeleteket kivesszük a fűszeres tejből, és lisztbe mártjuk, majd a felvert tojásban megforgatjuk.
Reszelt sajtban meghempergetjük.
Ezután ismét beletesszük a tojásba, végül a zsemlemorzsában megmártva 170 fokra felhevített olajban 3-4 perc alatt szép pirosra megsütjük.
Vigyázzunk, hogy az olaj ne legyen forróbb, mert a sajt keserűvé válhat!
Bármilyen friss salátával nagyon finom.
Burgonyapüré illik mellé.
Csak melegen jó igazán.
Egyszerűen készíthető finom étel.

Palacsintában sült sajt
Hegedűs János: Ételművészet
Hozzávalók:
25-30 dkg parmezán sajt, 1 db egész tojás, 8-10 dkg finomliszt, 1 dl tej, 1 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál currypor, 1 mokkáskanál törött fehér bors, kevés szódavíz

Elkészítése:
A tojást habosra verjük.
Fokozatosan hozzáadjuk a tejet, a lisztet, a sót, a borsot, a curryt, és belekeverjük a megtisztított, zúzott fokhagymát, majd annyi szódavizet öntünk hozzá, hogy a szokásosnál kissé sűrűbb legyen a palacsintatészta.
A sajtot vastag, hosszú csíkokra vágjuk.
Először lisztben megforgatjuk, majd belemártjuk a tésztába és a 180 fokra felforrósított olajba tesszük.
1-2 perc alatt szép világossárgára megsütjük.
Az olajból kivéve itatóspapírra, vagy papírszalvétára rakjuk, hogy az a felesleges olajat felszívja.
Ha kihűlt, újra belemártjuk a tésztába és ismét beletesszük a forró olajba. Immáron pirosra sütve lecsöpögtetjük, és melegen tálaljuk.
Saláta vagy majonézes mártás illik hozzá, petrezselyemmel ízesített rizs társaságában.
Kissé munkaigényes, de nagyon finom sörkorcsolya, de reggelire, uzsonnára se utolsó.

Paprikás sörlepény
Hegedűs János: Ételművészet
Hozzávalók:
25 dkg finomliszt, 10 dkg vaj, 1-1,5 dl joghurt, 1 teáskanál pirospaprika, 1 teáskanál só

Elkészítése:
A megpuhított (de nem felolvasztott) vajat összegyúrjuk a liszttel, a sóval, a pirospaprikával és a joghurttal.
Lisztezett deszkán addig gyúrjuk, amíg csak elválik a deszkától.
Fél centi vastagra kinyújtjuk, és 3 centi széles, 5 centi hosszú téglalapokat vágunk belőle.
180 fokra felhevített olajban adagonként, apránként kisütjük (2-3 perc), majd a fölösleges olajat leitatjuk.
Sörhöz kiváló korcsolya.
A nyers tésztát a hűtőszekrényben napokig tárolhatjuk, s csak kisütni kell frissen, mielőtt a vendégek megérkeznek.
Egyszerűen készíthető és nagyon olcsó.

Paradicsomos túrókrém
Unger Károly Túróból készülő ételek
Hozzávalók:
50 dkg túró, 8 db paradicsom, 25 dkg vaj, 1 dkg só, 1 csomó petrezselyemzöld, 8 dkg vöröshagyma.

Elkészítése:
A túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a vajat, a sót és habosra keverjük.
A paradicsomot apró kockára vágva, a vöröshagymát lereszelve keverjük a túrókrémbe.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
REGGELIK - RECEPTEK REGGELIKRE, UZSONNÁKRA
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.