Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SAJTOS RECEPTEK 9.

2017.03.31

SAJTOS_RECEPTEK

KIJEVI CSIRKEMELL 01.
Hozzávalók 4 személyre:
4 fél csirkemell a szárnyával együtt, 25 dkg trappista sajt, 25 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 1 tojás, 10 dkg zsemlemorzsa, olaj a sütéshez, só, őrölt bors

Elkészítése:
Reszeljük le a sajtot, és dolgozzuk össze a vajjal. Osszuk 4 részre és formázzunk belőlük egy-egy 2-3 cm átmérőjű hengert, majd külön alufóliába tekerve tegyük a mélyhűtőbe. A megmosott, szárazra törölt csirkemellet sózzuk és borsozzuk meg. Vegyük ki a vajhengereket a hűtőből, és (fólia nélkül) tegyünk minden csirkemell közepébe egyet.
Hajtsuk ra a csirkemellet, és hústűvel vagy fogvájóval tűzzük össze.
Ügyeljünk arra, hogy jól zárjon, különben kifolyik a vaj. Szórjuk a lisztet egy tányérba, és forgassuk meg benne a húst. A tojást keverjük ki egy evőkanál vízzel, sózzuk és borsozzuk meg.
Tegyük a zsemlemorzsát egy tányérba. Forgassuk meg a belisztezett húsokat először a tojásban, majd a zsemlemorzsában.
Frituban 175 C-on 12-15 percig sütjük óvatosan forgatva, nehogy kilyukasszuk őket.
Tűzforrón tálaljuk, köretnek rizst kínálunk mellé.
A hús felvágásakor a vaj kifolyik a rizsre, ízesítve azt.

KIJEVI CSIRKEMELL 02.
Hozzávalók:
4 fél csirkemell, a szárnyával együtt, 25 dkg trappista sajt, 25 dkg vaj, (ízlés szerint szerecsendió), 2 ek liszt, 1 tojás, 10 dkg zsemlemorzsa, olaj a sütéshez, só, őrölt bors

Elkészítése:
Kis lyukú reszelőn reszeljük le a sajtot, és dolgozzuk össze a vajjal. Osszuk 4 részre, és formázzunk minden darabból egy 5-6-cm hosszú, 2-3 cm átmérőjű hengert, majd tekerjük őket egyenként alufóliába, és tegyük mélyhűtőbe.
Mossuk meg jól a csirkemelleket, és papírtörlővel szárítsuk le. Sózzuk, borsozzuk meg. Vegyük ki a vajhengereket a mélyhűtőből, távolítsuk el az alufóliát, és tegyünk minden csirkemell közepére egyet. Hajtsuk rá a csirkemelleket, és hústűvel vagy fogvájóval tűzzük össze. Ügyeljünk arra, hogy jól zárjon, különben a vaj kifolyik.
Szórjuk a lisztet egy tányérba, és forgassuk meg benne a húsdarabokat. A tojást keverjük ki egy ek vízzel, sózzuk, borsozzuk meg. Tegyük a zsemlemorzsát egy tányérba. Forgassuk meg a belisztezett húsdarabokat először tojásban, majd zsemlemorzsában.
Tipp:
még ízletesebb lesz, ha a csirkemelleket egyszerűen megszurkáljuk, a sajtos vajas tölteléket habzsákba tesszük, és ebből töltjük a húsba vágott lyukakba. Majd bepanírozzuk és kisütjük.
Köret:
tárkonyos paradicsomsalátát vagy petrezselymes burgonyát kínáljunk mellé.

Forrás:
SAJTOS RECEPTEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.