Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


CÉZÁRSALÁTÁK 3.

2019.03.25

SALÁTA LEXIKON

CÉZÁR SALÁTA 06.
Hozzávalók - A pirított kenyérkockákhoz:
2 nagy gerezd fokhagyma, 3 evőkanál extra szűz olívaolaj, 2 csésze (0,5 liter) kenyérkocka francia bagettből vagy fehér kenyérből, só A salátához: 1 db tojás, 1 teáskanál Worcestershire-szósz, 3 teáskanál frissen facsart citromlé, 1 közepes gerezd összepréselt fokhagyma, só. 1/2 teáskanál frissen őrölt bors, 1 1/2 teáskanál szardellapaszta vagy 4 db kis szardella, 1 teáskanál kapribogyó, 1 teáskanál dijoni mustár, 1/3 csésze (8 cl) extra szűz olívaolaj, 1/3 csésze (8 cl) frissen reszelt parmezán sajt, 2 közepes fej római saláta

Elkészítése:
A pirított kenyérkockák elkészítése: Vágjuk fel a kenyeret kb. 1,5 cm-es kockákra. A kés lapjával (vagy fokhagymanyomóval) préseljük össze a 2 nagy gerezd fokhagymát. Egy tálban keverjük össze a fokhagymát, az olívaolajat és a kenyérkockákat. Ízlés szerint sózzuk meg, keverjük addig, amíg a szósz egyenletesen bevonja a kenyérkockákat. Tegyük a kenyérkockákat tepsibe, egyenletesen terítsük el, és 350 fokra előmelegített sütőben pirítsuk aranybarnára. A salátaöntet elkészítése: A tojást tegyük forrásban lévő vízbe, és 45 másodpercig főzzük. Utána vegyük ki, és hagyjuk lehűlni. Préseljük össze a fokhagymát, és tegyük nem fémből készült keverőtálba. Adjuk hozzá az előzőleg összetört szardellákat vagy a szardellapasztát, a reszelt parmezán felét, a Worcestershire-szószt, a citromlét, a kapribogyót, a mustárt és a héjától megtisztított tojást. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Folyamatos keverés közben lassan adjuk hozzá az olívaolajat, és keverjük simára az összetevőket (ha az olívaolajat túl gyorsan adjuk hozzá, akkor az kiválik). A saláta elkészítése: Tegyük fa, üveg vagy műanyag (de nem fém) salátástálba a 3-5 cm-es kockákra felvágott salátát. Adjuk hozzá az öntet felét, keverjük össze. Adjuk hozzá a maradék öntetet, a maradék parmezán sajtot, a kenyérkockákat, és újra keverjük össze.

CÉZÁR SALÁTA 07.
Hozzávalók:
Egy fej saláta, 5 deka spenót, egy gerezd fokhagyma, egy deci olaj (ha van, olíva), egy citrom leve, egy tojásságra, egy kávéskanál mustár (ha van, dijoni), 5-8 deka reszelt parmezán (ha több, nem baj), só

Elkészítése:
Az összetört fokhagymához adjuk hozzá az olívaolajt és a citrom levét. Keverjük fel egészen habosra, majd tegyük bele a tojássárgáját és a mustárt, keverjük simára. Szórjuk bele a reszelt sajt felét, és keverjük össze, sózzuk meg ízlés szerint. A megmosott és apró darabkára tépett spenótot Egy tálban összekeverjük. Öntsük le rá a mártást, majd hintsük meg a tetejét a maradék sajttal.
Kemény tojással, saláta-vagy spenótlevéllel díszíthetjük.

CÉZÁR SALÁTA 08.
Hozzávalók 4 adaghoz:
1 nagy vagy 2 kisebb fej jégsaláta, 4 tojás, 10 deka vaj, 10 deka parmezán (egy darabban), 2 szikkadt zsemle, frissen őrölt bors,
Az öntethez:
3 gerezd fokhagyma, 1 citrom, 1 teáskanál szardellapaszta, 2 evőkanál dijoni mustár, 2 teáskanál Worcestershire - szósz, 1 és 1/2 deci olívaolaj

Elkészítése:
Először bekapcsolom a sütőt 200 C-ra (gázsütőn 6-os fokozat) és egy lábosba felteszek forrni vizet a tojásoknak. Aztán szétszedegetem a jégsaláta ropogós leveleit, és miután megmostam, majd cafatokra tépkedtem őket, salátacentrifugában vagy papírtörlőre terítve megszárítom mindet.
Utána beledobom egy kis lábosba a vajat, hozzáreszelek
5 dekányi parmezánt, és gyengéd lángon összeolvasztom a kettőt. Miközben egymásba lágyulnak, felvágom centis kockákra a szikkadt zsemléket, aztán beleszórom az összes kockát egy tálba, és ha kész a vajas-parmezános olvadék, nyakon öntöm vele a zsemlefalatokat. Kis időre félreteszem a zsemlekockákat, és rátérek a tojásokra, azaz lassan, egy kanál segítségével beleengedem egyenként mind a négyet a lobogva forró vízbe. Beállítom a főzővekkert 6 percre, hogy időben csörögjön, tehát még véletlenül se főzzem túl keményre a tojásokat. Nem hagyományos, de nagyon praktikus módszerként, a salátaöntetet a turmixgépben szoktam elkészíteni. Belereszelem a gépbe a megpucolt fokhagyma-gerezdeket, ezekhez hozzáfacsarom a citrom átszűrt levét, nyomok melléjük kevés szardellapasztát, kanalazok bele mustárt, és némi Worcestershire-szósz után beleöntöm az olívaolajat is, de először csak néhány evőkanálnyit. Aztán bekapcsolom a gépet, és amikor a kezdő mennyiségű olívaolajat már alaposan felvette a sűrű szósz, akkor három részletben hozzádolgozom a többi olajat is. A kész öntetet bent hagyom a gépben, mert innen a legkönnyebb átlötykölni a salátára.
Következő lépésként sütőpapírt fektetek egy nagy tepsire, és az időközben langyosra hűlt, ragadós zsemlekockákat szétszedegetve rárakosgatom egymás mellé. A zsemlefalatokat betolom 8 percre a forró sütőbe, és amíg illatosan ropogósra pirulnak, hideg vizet engedek a belül lágy, kívül kicsit remegős tojásokra, aztán meghámozom őket.
Tálalás előtt egy nagy tálban összekeverem a száraz salátaleveleket az öntettel, majd a mártásos fodrokat igazságos elosztom a tányérokon. A salátakupacokra rádobálom a ropogós zsemlekockákat, óvatosan rájuk ültetek egy-egy kicsit remegős főtt tojást, és a megmaradt parmezánból krumplihámozóval hajszálvékony szeletkéket gyártok, amelyekkel gazdagon megszórom a salátakompozíciókat. Persze frissen őrölt bors - mint szerintem annyi mindenhez -, ezekre is jöhet még.

CÉZÁR SALÁTA 09.
Hozzávalók:
1 fej saláta, 15 dkg csirkemell, 4 szelet kenyér kockára vágva, pirítva, 5 dkg reszelt parmezán, 1 tojás sárgája, 1 tk dijoni mustár, 3 bors fűszerkeverék, oregánó, bazsalikom, petrezselyem, 2 gerezd fokhagyma, 1 ek citromlé, só, 1 dl tejszín, olaj

Elkészítése:
A tojássárgáját kikeverjük a mustárral, és annyi olajjal, hogy sűrű, krémes állagú legyen. Fűszerezzük, végül habverővel elkeverjük benne a tejszínt is. A csirkemellet sózzuk, borsozzuk, kevés olajon aranyszínűre sütjük, majd felcsíkozzuk. A salátát leveleire szedjük, s a hússal, kenyérkockával tányérra rétegezzük, meglocsoljuk az öntettel, megszórjuk a reszelt sajttal.

CÉZÁR SALÁTA 10.
Hozzávalók:
3-4 szelet fehér kenyér, 4 gerezd fokhagyma, 1 fej jégsaláta, 4-5 paradicsom, 1 dl olíva olaj, őrölt bors, reszelt parmezán sajt
Öntet:
5 db szardella-ringli, (péppé zúzva), 2 tojás, 1 citrom leve, 1 kis kanál Dijoni mustár, 2 gerezd fokhagyma, 6 evőkanál olaj, színes bors keverék, díszítésnek

Elkészítése:
Felforrósítjuk az olajat, megpirítjuk benne az apróra vágott fokhagymát, majd kidobjuk belőle. Ebbe az olajban aranybarmára pirítjuk a kockára vágott kenyeret. A saláta leveleket mély tálba rendezzük, összetépkedve. A paradicsomot kockára vágva adjuk hozzá.
Az öntethez valókat összekeverjük vagy turmixoljuk. Az öntet felével meglocsoljuk a salátát, és lazán elkeverjük vele, ízesítjük őrölt borssal. A tetejére szórjuk a kenyérkockákat és a reszelt parmezánt.
Díszítésnek színes- piros, fekete, zöldborssal szórjuk meg. A maradék öntetet külön tálkában kínáljuk a saláta mellé.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
SALÁTÁK LEXIKON - CÉZÁR SALÁTÁK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta


 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.