Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


CÉZÁRSALÁTÁK 4.

2019.07.16

SALÁTA LEXIKON

CÉZÁR SALÁTA 09.
Hozzávalók:
1 fej saláta, 15 dkg csirkemell, 4 szelet kenyér kockára vágva, pirítva, 5 dkg reszelt parmezán, 1 tojás sárgája, 1 tk dijoni mustár, 3 bors fűszerkeverék, oregánó, bazsalikom, petrezselyem, 2 gerezd fokhagyma, 1 ek citromlé, só, 1 dl tejszín, olaj

Elkészítése:
A tojássárgáját kikeverjük a mustárral, és annyi olajjal, hogy sűrű, krémes állagú legyen.
Fűszerezzük, végül habverővel elkeverjük benne a tejszínt is.
A csirkemellet sózzuk, borsozzuk, kevés olajon aranyszínűre sütjük, majd felcsíkozzuk.
A salátát leveleire szedjük, s a hússal, kenyérkockával tányérra rétegezzük, meglocsoljuk az öntettel, megszórjuk a reszelt sajttal.

CÉZÁR SALÁTA 10.
Hozzávalók: 3-4 szelet fehér kenyér, 4 gerezd fokhagyma, 1 fej jégsaláta, 4-5 paradicsom, 1 dl olíva olaj, őrölt bors, reszelt parmezán sajt
Öntet:
5 db szardella-ringli, (péppé zúzva), 2 tojás, 1 citrom leve, 1 kis kanál Dijoni mustár, 2 gerezd fokhagyma, 6 evőkanál olaj, színes bors keverék, díszítésnek

Elkészítése:
Felforrósítjuk az olajat, megpirítjuk benne az apróra vágott fokhagymát, majd kidobjuk belőle. Ebbe az olajban aranybarmára pirítjuk a kockára vágott kenyeret. A saláta leveleket mély tálba rendezzük, összetépkedve. A paradicsomot kockára vágva adjuk hozzá.
Az öntethez valókat összekeverjük vagy turmixoljuk. Az öntet felével meglocsoljuk a salátát, és lazán elkeverjük vele, ízesítjük őrölt borssal. A tetejére szórjuk a kenyérkockákat és a reszelt parmezánt.
Díszítésnek színes- piros, fekete, zöld-borssal szórjuk meg.
A maradék öntetet külön tálkában kínáljuk a saláta mellé.

CÉZÁR SALÁTA 11.
Hozzávalók:
1 fej ropogós római saláta, 2 zsemléből készített fokhagymásan pirított zsemlekocka, vagy 2 szelet kenyérből kenyérkocka, 6-8 dkg szardellacsík, vagy szardellapaszta, fehér bors, 1-2 tojás sárgája, 1 dl extra szűz olívaolaj, 1-2 dl balzsamecet, 1 evőkanál francia mustár (Dijoni), 2-3 evőkanál reszelt parmezán sajt

Elkészítése:
A megmosott saláta külső leveleit darabokra tépkedjük, belsejét egyben hagyjuk, vagy csak levelekre szedjük.
A szardellacsíkok kétharmadát, vagy a pasztát pépessé dolgozzuk össze a fokhagymával és a tojások sárgájával, a mustárral és a balzsamecettel, majd habverővel - és folyamatosan adagolva - hozzákeverjük az olívaolajat is. A majonézszerű, de annál azért jóval hígabb és erősebb ízű öntetből közvetlen a tálalás előtt annyit adagolunk a parmezán sajttal megszórt és a pirított zsemlekockákkal összekevert salátalevelekre, hogy azt majdnem teljesen befedje, de még ne áztassa el.
A salátát megszórjuk kevés őrölt borssal, tetejét az esetleg megmaradt szardellacsíkokkal díszítjük, és azonnal tálaljuk.
Javaslat, figyelmeztetés:
Minden hozzávalót hidegen keverjünk össze, különben a saláta össze fog esni! Ha mégis összeesne, akkor adjunk hozzá kevés majonézt álcázás gyanánt!

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
SALÁTÁK LEXIKON - CÉZÁR SALÁTÁK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta


 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.