Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KÁPOSZTASALÁTÁK 3

2019.05.26

SALÁTA LEXIKON

ANGOL KÁPOSZTASALÁTA
Hozzávalók:
50 dkg fehér káposzta, 1 nagy csomó sárgarépa, 1 adag francia majonéz, 2 dl tejföl (vagy kefir), só, salátafűszer, 1 citrom leve (vagy borecet)

Elkészítése:
Legyaluljuk a káposztát, enyhén besózzuk, majd egy óra múlva belereszeljük a sárgarépát, megöntözzük a citromlével vagy borecettel, és hideg helyen egy óráig érleljük. Ezután a levét leöntjük, és a salátát összekeverjük a tejföllel hígított majonézzel, amelyet salátafűszerrel ízesíttettünk.

BARNÁRA PÁROLT SAVANYÚ KÁPOSZTA
Elkészítése:
Egy jó kanál zsírt fölolvasztunk egy lábasban s beleteszünk két kanál cukrot. és barnára pirítjuk. Egy fél vereshagymát apróra vágva beletesszük a pirított cukorba, s tovább pirítjuk a hagymával is. Ha már szép barnás színt kapott, akkor 1 kiló megmosott, jól kinyomkodott savanyú káposztát teszünk hozzá s pároljuk gyakori keverés mellett addig, míg a káposzta megpuhult.

Akkor meghintjük egy kanál liszttel, evvel is kissé pirítjuk s aztán meleg vízzel, vagy csontlével fölöntjük, megsózzuk s főzzük addig, míg jól elvegyült s szép barna az egész. Kevés jó édes tejfelt keverünk hozzá.

Sült csirkéhez, vagy bármilyen más sülthöz nagyon jó.

BOLGÁR KÁPOSZTASALÁTA
Hozzávalók:
30 dkg hordós káposzta, 2 nagy alma, 25 dkg szőlő, 1 pohár kefir, 2 ek olaj, 1 ek ételízesítő-por

Elkészítése:
Alaposan kinyomkodjuk, összevágjuk a hordós káposztát (ha túl savanyú lenne, előtte ki is mossuk), és elvegyítjük a megtisztított, kis kockákra vágott almával meg a leszemelt szőlővel.

Simára keverjük a kefirt az olajjal, a kevés vízben feloldott ételízesítő-porral és a salátára öntjük.

C VITAMIN BOMBA
Hozzávalók:
25 dkg savanyú káposzta, 1 fej lila hagyma. 1/2 dl (olíva) olaj, 1/2 dl citromlé, őrölt fehér bors, só

Elkészítése:
A savanyú káposztát apróra vágjuk. A lila hagymát apró kockákra szeleteljük. Az olajat, citromlét, borsot, sót jó alaposan elkeverjük.
A dresszingbe beleöntjük a lila hagymát, jól elkeverjük, majd az aprózott savanyú káposztát kavarjuk bele. Addig kavargatjuk, míg minden egyes káposzta szál olajos nem lesz.
Mindenhez, de csak úgy magában is, minél többet télen.

CSALAMÁDÉSALÁTA
Hozzávalók:
25 dkg csalamádé (savanyúság), 2 közepes, héjában főtt burgonya, 2 savanykás alma, 2 narancs, 2 fej lila hagyma, 1 vastag sárgarépa, 1 1/2 dl majonéz, 2 dl kefir, 1 teáskanál porcukor, 1 teáskanál szárított petrezselyem, ízlés szerint só és törött bors

Elkészítése:
A saláta mártásához a majonézt mély tálba öntjük. Hozzáöntjük a kefirt, és sóval, borssal, cukorral valamint a szárított petrezselyemmel ízesítjük. A csalamádét nagyon apróra összevágjuk. Az almát megmossuk, kicsumázzuk, és héjastól vékony csíkokra aprítva, azonnal a mártásba keverjük, hogy ne barnulhasson meg. A narancsot meghámozzuk, karikákra vágjuk, a karikákat pedig csíkokra aprítjuk. A főtt burgonyát meghámozzuk, és ugyancsak felcsíkozzuk. A lila hagymát hámozás után nagyon vékonyra karikázzuk, majd a karikákat szétszedjük, és egy kis tálban megsózva, jól összekeverjük. A megtisztított sárgarépát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, vagy nagyon vékonyra csíkozzuk.

Az összes zöldséget és a salátához valókat a mártásba forgatjuk (a hagymát levével együtt), majd jól összekeverjük.

A tálat szorosan befedjük, és a hűtőszekrényben legalább fél napig érleljük.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
SALÁTA LEXIKON - KÁPOSZTASALÁTÁK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.