Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SALÁTA LEXIKON - VITAMIN SALÁTÁK 3.

2016.08.23

SALÁTA LEXIKON

VITAMINSALÁTA 11.
Hozzávalók 1 adaghoz:
20 dkg káposzta, 10 dkg sárgarépa, 10 dkg hónapos retek, 5 dkg vöröshagyma, 1 dkg kukoricacsíra olaj, citromfű, pici só.

Elkészítése:
Finomra felvágjuk, vagy reszeljük a növényeket, kicsit megsózzuk. A tálon egymás mellé sugarasan rendezzük el a reszelékeket.
Olajjal meglocsoljuk, citromfűvel megszórjuk.

VITAMINSALÁTA 12.
Elkészítése:
25 dkg salátahagymát, 20 dkg sárgarépát apróra vágunk és megsózzuk. Mikor megfonnyadt, hozzáadunk 25 dkg csemegeuborkát, karikára vágott csöves paprikát és leöntjük olajból, cukorból, citromléből és vízből készült öntettel. Egy darab gézbe bekötünk 1 kávéskanál csillagánizst, mustármagot, szegfűborsot, édes köményt, szegfűszeget és ánizst, amit egy üveg aljára helyezünk és ráöntjük a salátát.
Lekötve legalább 2 napig hagyjuk hűtőszekrényben állni, hogy az ízek összeérjenek.

VITAMINSALÁTA 13.
Hozzávalók:
2 csomó hónapos retek, 1 kisebb kígyóuborka, 1 nagy alma, 1/2 citrom leve, 1 sárgarépa, 1 zellerlevél, 1 csomó metélőhagyma, 2 dl kefir, só, fehérbors, 3 evőkanál olaj

Elkészítése:
A megmosott retket és uborkát nagyon vékony karikákra, az almát vékony szeletekre vágom, és kevés citromlével azonnal lelocsolom. A megtisztított sárgarépát lereszelem vagy gyufaszálnyi csíkokra, a zellerlevelet és a metélőhagymát apróra vágom. A kefirbe belekeverem a zellerlevelet, a metélőhagyma felét, a sót, a borsot és az olajat.
Ezt a mártást ráöntöm a salátára, jól átforgatom, és egy órára a hűtőszekrénybe teszem.
Tálaláskor a tetejére szórom a megmaradt metélőhagymát.

VITAMINSALÁTA 14.
Hozzávalók 4 személyre:
4 savanykás alma, 60 dkg vörös káposzta, 1 közepes fej lila hagyma, 1 narancs, 1 evőkanál mustár, 2 evőkanál borecet, 3 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál só, 1 evőkanál cukor, csipetnyi őrölt kömény

Elkészítése:
A vörös káposztát és a lila hagymát megtisztítjuk, és vékony csíkokra vágjuk, a sóval meghintjük. Az almát megtisztítjuk, a magházat eltávolítjuk, és előbb szeletekre szeljük, majd felcsíkozzuk, és a káposztához keverjük. A narancs levét kifacsarjuk. Elkeverjük a borecettel, a mustárral meg az olívaolajjal, cukorral és őrölt köménnyel ízesítjük, végül az almás-hagymás káposztára öntjük és lefedve legalább fél napig hűvös helyen állni hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek.
Sültek mellé kiváló köret, vitamintartalma miatt télen igazán ajánlható.

VITAMINSALÁTA 15.
Hozzávalók:
2 nagy fej saláta, 1 csomag retek, 1 csomag újhagyma, 2 db kemény főtt tojás, 2 dl kefir, 10 dkg reszelt sajt, egy kevés mustár, só

Elkészítése:
A megmosott salátákat apróra vágjuk, hozzáadjuk a felaprított újhagymát, a felszeletelt főtt tojást, a karikára vágott retket. Egy nagyobb tálban összekeverjük és hozzáadjuk a salátaalaphoz. Néhány óráig hűtőben érleljük.
Tálalás előtt megszórjuk reszelt sajttal, és retekszeletekkel díszítjük.

VITAMINSALÁTA 16.
Hozzávalók:
fél kígyóuborka, 3-4 paradicsom, 1 fej saláta, 3 retek, 3-4 zöldhagyma, 1 kefir vagy joghurt

Elkészítése:
A hozzávaló zöldségeket csutakolás után apróra daraboljuk, és nyakon öntjük a kefirrel vagy a joghurttal. Nagyon finom és egészséges!

VITAMINSALÁTA 17.
Hozzávalók:
4 dkg fejes saláta, 2 dkg sárgarépa, 2 dkg hónapos retek, 2 dkg csíráztatott búza

Elkészítése:
A tisztított sárgarépát, retket felkarikázzuk, enyhén sózzuk, szűrt citromlével megöntözzük. A fejes salátát is apróra tépkedjük, cseppnyi olajban megforgatjuk, mustárral ízesítjük, majd hozzáadjuk a búzacsírát és a feldarabolt zöldségeket.
Jól összekeverjük.

VITAMINSALÁTA 18.
Hozzávalók:
10 dkg petrezselyemgyökér, 10 dkg sárgarépa, 10 dkg zellergumó, 2 dkg vöröshagyma, savanyú káposzta, 5 dkg kefir, só, saláta fűszerkeverék

Elkészítése:
A hozzávalókat lereszeljük, a hagymát apróra vágjuk. A kefirt ízesítjük sóval és a fűszerkeverékkel, és a reszelt zöldségekre öntjük.
Kicsit állni hagyjuk, hogy összeérjen az íze.

VITAMINSALÁTA 19.
Hozzávalók 4 személyre:
3 db sárgarépa, 1 db zeller, 1 db uborka, 3 cs retek, 3 db alma, 4 dl joghurt, 3 ek citromlé, só, bors, kapor

Elkészítése:
A megmosott, meghámozott zöldségeket karikára, szeletekre vágjuk. Az összes zöldséget összekeverjük a joghurttal, sóval, borssal, citromlével ízesítjük.
Tetejére kaprot szórunk, hűtve tálaljuk.

VITAMINSALÁTA 20.
Hozzávalók:
15 dkg konzerv sárgarépakocka, 15 dkg konzerv ananász, 15 dkg csemege uborka, 15 dkg konzerv kukorica, 5 evőkanál majonéz, 1 kávéskanál tárkonylevél, 1/2 citrom, só

Elkészítése:
A leszűrt konzerv sárgarépát és kukoricát, a kockára vágott konzerv ananászt és csemege uborkát összekeverjük a citrom levével, finomra vágott tárkonylevéllel és sóval fűszerezett majonézzel.
Tálaláskor citrommal, almaszelettel és petrezselyemzölddel díszítjük.

VITAMINSALÁTA 21.
Hozzávalók:
15 dkg (konzerv) sárgarépakocka, 15 dkg konzerv ananász, 15 dkg csemege uborka, 15 dkg konzerv kukorica, 5 evőkanál majonéz, 1 kávéskanál tárkonylevél, 1 citrom, só

Elkészítése:
A (leszűrt konzerv) sárgarépát, és kukoricát, a kockára vágott konzerv ananászt, és csemege uborkát összekeverjük a citrom levével, finomra vágott tárkonylevéllel és sóval fűszerezett majonézzel.
Tálaláskor citrommal, almaszelettel és petrezselyemzölddel díszítjük.

VITAMINSALÁTA 22.
Elkészítése:
A tisztított és magházától eltávolított almákat karikákra vágjuk és vegyesen lerakjuk a héjával együtt felszeletelt citromkarikákkal.
Porcukorral meghintve, néhány órai állás után tálaljuk.

VITAMINSALÁTA 23.
Hozzávalók 2 személyre:
2 sárgarépa, 1 zeller, 2 alma, 2 evőkanál salátaolaj, citromlé, cukor

Elkészítése:
A megtisztított répát, zellert és almát (héjastul) megmossuk, finomra reszeljük. Az olajból, citromléből és cukorból ízlés szerinti öntetet készítünk, és a saláta alapanyagaival jól összekeverjük.
Azonnal kínáljuk.

VITAMINSALÁTA FETA SAJTTAL, KAPROS ÖNTETTEL
Hozzávalók:
3 db radicchio saláta, 2 fej lollo rosso saláta, 30 dkg feta sajt, 4 db karalábé, 2 szál kígyóuborka, 20 dkg paradicsom, 20 dkg csiperkegomba, 2 csomag vajretek, 2 db citrom, 2-2 db zöld és piros paprika, 4 dl joghurt, fél köteg friss kapor

Elkészítése:
A zöldségeket nagyon alaposan megmossuk. A gombát, karalábét, retket megtisztítjuk. A salátákat laskákra tépdeljük. A feta sajtot, az uborkát, a paradicsomot, a karalábét, a retket, a paprikákat kockákra vágjuk. A gombát cikkekre daraboljuk. A joghurtba belekeverjük a megmosott, finomra vágott, friss kaprot, kevés sót, szűrt citromlevet és felhasználásig hűtőbe tesszük. A nyersanyagokat óvatosan összekeverjük, tálaláskor bevonjuk a kapros öntettel.
Díszítjük citromkarikával, friss kaporral.

VITAMINSALÁTA TÚRÓS-JOGHURTOS ÖNTETTEL
Hozzávalók:
2 db paprika, 4 db paradicsom, 2 fej fejes saláta, 1 doboz kínai gombakonzerv, 10 dkg főtt zöldborsó, 10 dkg főtt sárgarépa, 20 dkg túró, 2 pohár joghurt, 2 dkg só, 1 g őrölt bors

Elkészítése:
A zöld-féléket tisztítjuk, és egyenletes darabokra vágjuk, a sárgarépát is. A fejes salátából néhány levelet a díszítéshez félreteszünk, a többit széles metéltre vágjuk. Az összevágott anyagokat sóval és őrölt borssal ízesítjük.
Üvegtálat salátával díszítünk, beleöntjük a keveréket és meglocsoljuk a túró-és joghurtkeverékkel.

VITAMINSALÁTA ZÖLD-FŰSZERES KRÉMSAJTTAL
Hozzávalók:
1 db fejes saláta, 10 dkg retek, 20 dkg uborka, 10 dkg zöldpaprika, 10 dkg paradicsom, 1 csomó metélőhagyma, 10 dkg gomba, 1 db citrom, 20 dkg zöld-fűszeres Medve krémsajt, 2 dl tejföl, 1 db főtt tojás, őrölt fehér bors, citromfű, só

Elkészítése:
A retket és az uborkát vékony karikákra vágjuk, külön edénybe téve egyenletesen megsózzuk és kb. 8-10 percig állni hagyjuk. A zöldpaprikát és a paradicsomot felszeleteljük, a metélőhagymát apróra vágjuk. A megtisztított és jól megmosott gombát vékony szeletekre vágjuk és kevés, enyhén sós, citromos vízben néhány percig pároljuk, majd kihűtjük. Keverőtálba tesszük a zöld-fűszeres krémsajtot, hozzáöntjük a tejfölt, és habverővel simára keverjük. Sóval, őrölt fehér borssal, citromfűvel, citromlével ízesítjük és hozzáadjuk az apróra vágott metélőhagymát. Belekeverjük az előkészített zöldségeket és a jól megmosott, apró darabokra tépett fejes salátát.
Talpas poharakban, tetejükön tojáskarikákkal, jól behűtve kínáljuk.

ZELLERES VITAMINSALÁTA DIÓVAL
Hozzávalók 4 személyre:
40 dkg vörös káposzta, 30 dkg zeller, 30 dkg alma, 10 dkg dióbél, 1 fejes saláta, 4 dl kefir, 1-1 evőkanál mustár, citromlé, 2 teáskanál cukor, vagy folyékony édesítőszer, őrölt fehér bors, só

Elkészítése:
A vörös káposztát megtisztítjuk, vékony csíkokra reszeljük, egy tálba tesszük és enyhén megsózzuk. A zellert megtisztítjuk, megfőzzük, az almát megmossuk, eltávolítjuk a magházát és mindkettőt csíkokra reszelve vagy vágva hozzáadjuk a káposztához, majd kevés citromlével meglocsoljuk. A dióbelet apróra vagdossuk, hozzáadjuk az alapanyagokhoz és az egészet lazán összekeverjük. Hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük az öntetet. A kefirt simára keverjük az ízesítőkkel, a salátára öntjük és 1-2 órára még visszatesszük a hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek.
Fejes saláta levelekre halmozva vagy fejes salátával díszítve tálaljuk.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
ZÖLDSÉGSALÁTÁK - GYÜMÖLCS SALÁTÁK
Szerző:
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.