Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SALÁTA LEXIKON - SALÁTÁK ZELLERREL 2.

2016.09.25

SALÁTA LEXIKON

ASTORIA SALÁTA
Hozzávalók:
40 dkg zeller, 40 dkg savanykás alma, 1 doboz Camamber sajt, 2 dl 12%-os tejföl, 2 dl joghurt, 5 dkg vagdalt dióbél, ízlés szerint cukor, ízlés szerint citromlé, ízlés szerint, őrölt fehér bors, ízlés szerint só

Elkészítése:
A meghámozott zellert gyufaszál vastagságú csíkokra vágjuk, és forrásban levő vízzel leöntjük. Öt percig állni hagyjuk, jól lecsepegtetjük és elvegyítjük a csíkokra vágott almával és sajttal. A tejfölből, joghurtból, egy csipet cukorral, néhány csepp citromlével, sóval, borssal öntetet készítünk.
Összekeverjük a többi hozzávalóval.
Jól behűtve, tetejét vagdalt dióval díszítve tálaljuk.

A ZELLER ÉS A BURGONYASALÁTA
Elkészítése:
Hat darab nagy sárga burgonyát és három darab, a burgonyával egyforma nagyságú zellert, sósvízben főzzünk meg. A zellert és a burgonyát vágjuk fel szép egyenlően vékony szeletekre; rakjuk ki salátás tálban csinos koszorúba, egy burgonya és egy zellerszeletet rakván egymás mellé. Díszítsük ezt helyenként piros céklával és zöldpetrezselyem-levéllel.
Öntsünk reá kevés borecetet; kevés olajat is tehetünk a tetejére.

FŐTT ZELLERSALÁTA 01.
Elkészítése: 5 dkg főtt zellert és 5 dkg hajában főtt burgonyát vágjunk vékony metéltre, szórjuk meg finomra vágott zöldpetrezselyemmel. Sózzuk meg, locsoljuk meg citromos vízzel.
Tálalhatjuk 1 kanál joghurttal is.

FŐTT ZELLERSALÁTA 02.
Elkészítése:
10 -15 dkg zellert hámozzunk meg, vágjuk egyforma vékony metéltre. Kevés sóval főzzük meg csak annyi vízben, amennyi ellepi.
Ha megpuhult, a főzővizét ízesítsük kevés ecettel vagy citromlével, ízlés szerint cukorral. Finomra vágott zöldpetrezselyemmel ízesítjük.

HAGYMÁS ZELLERSALÁTA
Hozzávalók 4 személyre:
2 nagy zellergumó (50-60 dkg), 1 nagy fej vöröshagyma, 4 evőkanál olaj, ecet, só, cukor, ízlés szerint, 1 teáskanál mustár, 2 dl tejföl

Elkészítése:
A zellert gondosan megtisztítjuk, majd négybe vágva, egészen vékony karikákra szeleteljük. Forrásban lévő sós vízbe rakjuk, és az újraforrástól számított három percig főzzük, majd leszűrjük. A megtisztított vöröshagymát hajszálvékony karikákra vágjuk, és egyetlen percre ugyancsak a forró vízbe tesszük. Leszűrve hozzáadjuk a főtt zellerhez.
Készítünk három deci ecetes, cukros, sós salátalevet, amelyben fél napig érleljük a zellersalátát, majd leszűrve belekeverjük a mustárral és az olajjal elvegyített tejfölbe. Elkészítési ideje: kb. 45 perc

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
ZÖLDSÉGSALÁTÁK - SALÁTÁK ZELLERBŐL
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.