Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


CSUPA CSOKI 11

2020.02.12

SÜTEMÉNYEK LEXIKONJA

Csokoládés torlett
Hozzávalók:
28 dkg liszt, 20 dkg margarin, 1 tojássárgája, 1 ek. porcukor, csipet só. A töltelékhez: 2 tojássárgája, 1 dl tej, 3-4 ek. kakaó, 20 dkg porcukor, 20 dkg vaj, 1 kis doboz ananászbefőtt.

Elkészítése:
A tésztához valókat gyorsan összegyúrjuk, annyi jéghideg vizet dolgozva bele, hogy rugalmas legyen, és ne morzsolódjon.
Egy éjszakára a hűtőbe tesszük.
Másnap 3 mm vastagra nyújtjuk és 3/4 részéből cakkos szélű kiszúróval korongokat szúrunk ki, és mindegyiket kis formában megsütjük.
A maradék tésztából kisebb, sima szélű korongokat vágunk ki, és egy tepsire fektetve ezeket is megsütjük, majd meg melegen porcukorral megszórjuk.
Közben a krémhez a tojássárgájákat a cukorral, a tejjel meg a kakaóval nagyon alaposan kikeverjük, és gőz fölött sűrűre főzzük.
Ha kihűlt, a habosra kevert vajhoz adjuk, és együtt jó habos krémet keverünk belőle
Ezzel a krémmel, megtöltjük a kosárkákat (lehetőleg csillagcsővel, hogy szép legyen), tetejére egy kis darab gyümölcsöt teszünk, és ferdén ráteszünk egy kis kalapot.

Csokoládés tiramisu - Eperrel díszítve
Hozzávalók:
30 dkg étcsokoládé, 1,5 dl habtejszín, 40 dkg mascarpone krémsajt, 3 dl erős feketekávé, 24 db babapiskóta, 3 cl konyak, 30 dkg eper, porcukor

Elkészítése:
A csokit kisebb darabokra tördeljük, és egy üvegtálkába tesszük.
Kisebb lábosban vizet forralunk, majd föle tesszük a tálkát, és a gőz fölött megolvasztjuk a csokoládét.
A habtejszínt habverővel nem túl keményre felverjük, majd a mascarponéval és a híg csokoládéval összeforgatjuk.
A meleg kávét konyakkal és ízlés szerinti cukorral elkeverjük.
Egy kerek tortatálat előkészitunk, és négyszög alakban lerakunk rá 12 kávéba mártott babapiskótát.
A tésztákat nem kell eláztatni, csak belemártani a kávéba, és kivenni.
A csokoládés mascarpone felét rákenjük, majd rárakjuk a maradék krémet, és egy órára hűtőbe, de nem fagyasztóba teszzük.
Tálalás előtt az epreket megmossuk, és le száríjuk.
Mindegyik szemet félbevágjuk, és sűrűn megrakjuk velük a tiramisu tetejét.
Jó tanács:
Még különlegesebb lesz a tiramisu, ha a csokoládés mascarponehez egy kis adag kávékrémlikört is keverünk.

Csokoládés mazsolás aprósütemény
Hozzávalók: (1 csésze = 2,5 dl) 1 csésze vaj kétfelé osztva, 1 csésze apróra vagdalt félédes vagy egyéb tortabevonó csoki - szintén kettéosztva, 2 1/4 csésze liszt, 1/2 teáskanál sütőpor, 1/4 teáskanál só, 1 1/2 csésze cukor, 2 nagy tojás, 2 teáskanál vaníliás cukor, 1 1/2 csésze mazsola

Elkészítése:
Az alacsony peremű sütő tepsik aljára terítsünk sütőpapírt.
Tegyünk egy lábasába vizet forrni.
Egy másik edényben, ami ráfér a lábas tetejére keverjük el a vaj és a csokoládétörmelék felét és olvasszuk fel a gőzön, majd tegyük félre.
Gyújtsuk be a sütőt 150 fokra.
Egy közepes tálban keverjük össze a lisztet a sütőport és sót.
Egy másik tálban keverjük el a cukrot és a maradék vajat krémessé, tegyük hozzá a tojásokat és a vaníliás cukrot.
Keverjük habosra. Tegyük hozzá a megolvasztott csokoládét és ezzel is, keverjük ki jól.
Adjuk hozzá a lisztes keveréket, a mazsolát és a csokoládédarabokat.
Csak rövid ideig kell keverni, amíg az egész tömeg átnedvesedik.
Két kávéskanállal rakosgassuk a sütőlapra kb. 3 centire egymástól.
Kb. 15 perc alatt, készül el a 8 fokozatú gázsütő 2-es fokozatán sütve.
Rakjuk rácsra, hogy kihűlhessen.

Csokoládés ostya
Hozzávalók: 1 csomag ostyatortalap, 20 dkg vaj, 13 dkg porcukor, 2 evőkanál kakaó, 5 dkg darált dió, 1 csomag vaníliás cukor

Elkészítése:
Habosra keverjük a vajat a cukorral, meg a vaníliás cukorral, beletesszük a kakaót is, és még 5 percet keverjük.
Jobb, ha még darált diót is keverünk a krémbe.
A krémet a tortalapok közé kenjük, a tetejére üres lapot borítunk, lenyomatjuk. 1 napig száraz helyen hagyjuk.
Kis hasábokra szeleteljük.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
SÜTEMÉNYEK LEXIKONJA - CSUPA CSOKI
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.