Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


DIÓS SÜTEMÉNYEK 2.

2019.11.16

SÜTEMÉNYEK LEXIKONJA

BIO ZSERBÓ
Hozzávalók:
1,2 kg teljes őrlésű tönkölyliszt, 60 dkg pálmavaj, 5 dkg élesztő, 12 dkg gyümölcscukor, 3 dl víz, ízlés szerint lekvár (kenéshez)
A töltelékhez:
15 dkg darált dió, 10 dkg párolt köles, 10 dkg szezámmag, 5 dkg zabpehely, 20 dkg gyümölcscukor, kevés víz

Elkészítése:
A tésztát simára dagasztjuk, majd 20 percig pihentetjük.
Ezután újra átgyúrjuk, és négyfelé osztjuk.
10 percig pihentetjük a tésztákat, majd tepsi méretű lappá nyújtjuk.
Az elsőt a kivajazott tepsibe beletesszük, majd megkenjük a lekvárral, majd a töltelékkel.
Ugyanezt tesszük a második és a harmadik tésztalappal.
A negyedik lapot rátesszük a tetejére, mézes vízzel lekenjük, és zabpehellyel, kölessel, darált dióval megszórjuk.
20 percnyi kelesztés után 30-35 percig sütjük 220 fokon.

BOSZORKÁNYPOGÁCSA
Hozzávalók:
10 dkg dió, 1 citrom, 25 dkg margarin, 15 dkg porcukor, 5 tojás sárgája, 45 dkg finomliszt, 1 tojás fehérje, 10 dkg baracklekvár

Elkészítése:
A diót durvára vágjuk, a citromot lereszeljük, levét kinyomjuk, a tepsit meglisztezzük.
A margarint habosra keverjük a porcukorral, a citrom levével és héjával, majd egyenként hozzáadjuk 4 tojás sárgáját, beledolgozzuk a lisztet és 1 csipet sót, hogy jól formázható tészta legyen.
Diónyi golyókat formálunk belőle, és tojás fehérjébe mártjuk, darabos dióba hempergetjük, közepét benyomjuk.
Világosra sütjük, még melegen kevés lekvárt pöttyentünk a kis kráterbe.

BÖGRE SÜTI
Hozzávalók:
1 bögre cukor, 1 bögre liszt, 1 bögre dió, 1 bögre tej, 1 sütőpor, 1 tojás, csipet fahéj

Elkészítése:
összekeverni, megsütni, nagyon finom és egyszerű. Ha ugyanarra gondolunk, akkor mindenből egy bögre kell, ami egy tojással és egy sütőporral egészül ki, azaz 1 bögre cukor, liszt, tej és valami (kókusz, dió, mák).
Porcukrot használj, akkor nem ragad le.

CSERESZNYÉS KALÁCS DIÓVAL
Hozzávalók:
8 dkg vaj, 18 dkg porcukor, 2 tojás, 2 dl tej, 1 csomag vaníliás cukor, 20 dkg féldarás liszt, 1 csomag vaníliás cukor, 2 dkg porcukor a habba, cseresznye, 5 dkg dió

Elkészítése:
A vajat, a porcukrot és a tojássárgáját habosra keverjük.
Folytonos keverés közben hozzáöntjük a forró tejet és a vaníliás cukrot.
A lisztet elkeverjük a sütőporral.
A tojásfehérjét kemény habbá verjük, beleszórjuk a 2 dkg porcukrot, és még egy ideig tovább verjük.
A lisztet a habbal együtt óvatosan a sárgájához keverjük és a tésztát kikent, és lisztezett meghintett tepsire simítjuk.
Rárakjuk a kimagozott cseresznyét, meghintjük apróra vagdalt dióval és előmelegített sütőben, lassan meghintjük.
A megsült és kihűlt kalácsot szeletekre vágjuk és megcukrozzuk.

DIÓ- VAGY MOGYORÓKRÉM POHARAKBAN
Hozzávalók:
3/4 liter tej, 1 csomag Dr. Oetker-féle "Dibona" krémpor vanília ízzel 15 deka cukor, 1 csomag Dr. Oetker-féle vanillincukor, 12 deka dió vagy mogyoró, 1/4 liter tejszín habja. Dió, mogyoró, vagy cukrozott cseresznye a díszítéshez

Elkészítése:
A hideg tejből 8 evőkanálnyit elveszűnk és ezzel a krémport elkeverjük, és 5 percig állni hagyjuk.
A fennmaradt tejet a cukor és vanillincukorral felfőzzük, a tűzről levéve a feloldott krémport hozzákeverjük és mérsékelt tűznél folytonos keverés mellett, 3 percig erősen főzzük.
Ezután a kihűlésig keverjük, hozzáadjuk a darált diót vagy mogyorót, a tejszínből habot verünk, 1/3 részét visszatartjuk a díszítéshez, a többit a kész, hideg krémbe keverjük, melyet most már talpas poharakba mérünk, mindegyik tetejére cukorszirupba mártott diót, mogyorót vagy cukrozott cseresznyét helyezünk, és a visszatartott tejszínhabbal díszítjük.
Kekszet, piskótát vagy ostyát adunk hozzá.

DIÓKRÉM
Elkészítése:
12 dkg őrölt diót, 10 dkg cukorral és 1 dl tejjel sűrűre főzünk és kihűtjük. 12 dkg vajat, 1 cs. vaníliás cukrot, 1 kávéskanál rumot kikeverünk, és a kihűlt krémmel összekeverjük.
Tölteléknek használjuk fel.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
ÉDESSÉGEK - SÜTEMÉNYEK - DIÓS SÜTEMÉNYEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.