Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ÉDESSÉGEK, SÜTEMÉNYEK A - Z. 8.

2019.12.18

SÜTEMÉNYEK LEXIKONJA

Baccarat
Elkészítése:
10 deka porcukrot 1/2 csomag Váncza-vanilincukorral, 6 tojás sárgájával és 7 deka vajjal habosra keverünk, azután 1/2 csomag Váncza-sütőport és annyi sima lisztet szórunk hozzá állandó keverés, illetve később gyúrás mellett, hogy formálható legyen.
A tésztát 1/2 óra hosszáig még erősen gyúrjuk, azután dió nagyságú golyókat formálunk tenyerünkkel, melyeket tepsibe rakunk.
Sütés előtt 1-2 órára pihenni félretesszük.
Közepes tűznél sütjük. Sütés után a tésztagolyócskák felülete szétrepedezik.
Vanilin-szórócukorral hintjük be tálalás előtt.

Bajor hagymatorta
Elkészítése:
Sós pitetésztából kibélelünk egy jókora tortaformát.
Kb. 1 kg hagymát karikára vágunk, és 15 dkg vajon puhára pároljuk, ügyelve, hogy ne barnuljon meg.
Kihűtjük, hozzákeverünk három-négy egész tojást, néhány evőkanál tejfölt, egy csipet köménymagot, sót.
Ezt a masszát beleöntjük a kibélelt tortaformába, a maradék tésztával lefedjük, és szép pirosra sütjük.
Melegen tálaljuk.

Banán csőben
Elkészítése:
Először is készítsetek a szokottnál jóval sűrűbb palacsinta tésztát, s még hűtsétek is le, hogy gyúrható legyen!
Zsíros, lisztes deszkán gyúrjatok akkora tésztákat, hogy beléjük egy-egy meghámozott banánt lehessen begöngyölni.
A göngyölt banán tetejét kenjétek be tojással, szórjátok be diós, vagy mandulás cukorral, majd zsírozott tepsibe rakva forró sütőbe tegyétek.
A csőbanánt tálalhatjuk magában is, de ízletesebb, ha málnamártással adjuk.
Elkészítési módja: fél üveg málnalekvárhoz egy citrom levét nyomjuk, hozzá egy deci cseresznyepálinkát.
Jól elkeverjük, és már kész is.

Banánfelfújt
(Honduras)
Elkészítése:
A tojássárgáját kristálycukorral, citromlével, reszelt szerecsendióval habosra keverjük.
Hozzáadjuk az áttört banánt, a felvert tojásfehérjét, banánonként 1/2 kanál lisztet.
Kivajazott, lisztezett jénaiban lassú tűzön tűpróbáig (kb. 20') sütjük.
Azonnal, forrón ananászöntettel (málnaöntettel) tálaljuk.

Barackfánk
Hozzávalók a tésztához:
15 dkg búzaliszt, 15 dkg tehéntúró, 15 dkg ráma margarin, 30-40 csepp Polisweet, 1 mokkáskanál sütőpor
A töltelékhez:
50 dkg apró kajszibarack, 2 dkg búzacsira, ízlés szerint őrölt fahéj, 6-8 db Polisett.

Elkészítése:
A sütőporral kevert lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, majd összegyúrjuk a túróval és a Polisweettel.
Fóliába csomagoljuk, és hűtőszekrényben legalább 1 órát pihentetjük.
Lisztezett deszkán kinyújtva, közepes méretű pogácsaszaggatóval kiszúrjuk.
Minden korong közepébe egy magházával lefelé fordított barackot nyomunk, majd megszórjuk 4 csapott evőkanál búzacsira, fahéj és a porrá tört Polisett keverékével.
Előmelegített sütőben világos rózsaszínűre sütjük.
A nyers tésztalapokra szórhatunk málna vagy ribizli szemeket, de ízesíthetjük egy-egy gerezd naranccsal, negyed almával, fél szilvával is.

Bálint - napi túrófánkok
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 50 dkg túró, 20 dkg vaj, 25 dkg porcukor, 4 tojássárgája, 1cs sütőpor, csipetnyi só, 1 citrom reszelt héja. A sütéshez olaj.

Elkészítése:
A lisztet a sütőporral, sóval összekeverjük, a vajjal, a túróval, a tojássárgájával és a cukorral összegyúrjuk.
Belereszeljük a citromhéjat, és jól összedolgozzuk, majd kb. fél óráig pihentetjük.
Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk, és közepes méretű szív alakú formával kiszaggatjuk.
180 C -ra melegített olajban kb.3 - 4 perc alatt aranysárgára sütjük.
Porcukorral meghintve, lekvárral tálaljuk.
Hidegen és melegen egyaránt kitűnő.

Bánsági homoktorta
(Igen finom)
Elkészítése:
10 deka vajat, 3 szelet reszelt csokoládét és 1/2 csomag Vanillin cukrot 5 tojás sárgájával habosra keverünk, azután 5 deka porcukrot és 2 evőkanál zsemlyemorzsával elegyített 1/2 csomag Vanillin sütőport, majd legvégül az 5 tojás fehérje kemény habját keverjük hozzá.
Magas oldalú vajazott és morzsával kiszórt tortaformába téve, közepes tűznél megsütjük.
Kihűlés után négy rétegre vágjuk és töltjük a következő vajas töltelékkel:
2 mokkacsésze erősre főzött feketekávét, 3 tojás sárgáját, 12 deka cukrot és 2 szelet reszelt csokoládét állandó keverés mellett sűrűre főzünk és kevergetve, kihűlésig 15 deka puha vajjal habosra keverjük.
Az összeállított tortát szépen körülvágjuk, vanillin szórócukorral tetejét és oldalát bőven hintjük, majd kevés félretett töltelékből nyomózsákkal tetejére koszorút és rácsozatot nyomunk.

Bejgli receptek
Bejgli

Hozzávalók 4 rúdhoz:
A tésztához:
50 dkg finomliszt, 10 dkg. vaj vagy margarin (én az utóbbiból készítem) 10 dkg zsír (én nem használok, hanem a fenti margarin dupláját teszem bele), 7 dkg porcukor, kevés só, 1 1/2 dkg élesztő (én ennél többet használok. Ettől "kalácsszerűbb" lesz, bár könnyebben kiszárad - ha van ideje), 2 tojás sárgája (a megmaradt fehérjére ld. külön receptet), 1 dl. víz
A töltelékhez:
50 dkg. darált dió vagy mák (a jó mákos bejgli titka, hogy nagyon finomra kell darálni a mákot- csak a kézi daráló tudja azt a finomságot, amitől a bejgli jó lesz - ez a legnehezebb benne), 20 dkg cukor, 3 dl. Tej, 5 dkg mazsola (el is maradhat), kevés vaníliás cukor és fahéj, 1 citrom reszelt héja, 1 kanál méz

Elkészítése:
Gyúrótálba a zsiradékot elmorzsoljuk a liszttel, majd a langyos tejben felfuttatott élesztővel, a tojássárgával, a porcukorral és a sóval összegyúrjuk.
Addig gyúrjuk, míg a tészta elválik a kezünktől.
A tésztából 4 db. kerek cipót (lehetőleg egyformát) formázunk, és a hűtőszekrényben fél órát pihentetjük.
Közben elkészítjük a tölteléket.
A cukrot a tejjel, a vaníliás cukorral, a reszelt citromhéjjal, a mézzel felforraljuk, 1-2 percig forrni hagyjuk, hozzáadjuk a mákot, vagy a diót, jól elkeverjük benne, majd kihűtjük.
A pihentetett tésztákat kinyújtjuk, a töltelékeket ráhelyezzük (szétkenjük rajta egyenletesen), apróra tördelt dióval megszórjuk (a dióst is, mert nagyon finom mikor ráharapunk) és szorosan feltekerjük.
Egyik irányban tojássárgájával megkenjük, és langyos helyen pihentetjük.
Fél óra múlva a másik irányban is megkenjük, de most tojás fehérjével (ez adja a bejgli tetején azt a sajátságos "izét") 20-25 percig hűvös helyen szárítjuk, majd közepes sütőben sütjük.
Ha kihűlt, én alufóliába csomagolom rudanként, és hűvös helyen tartom a fogyasztásig.

Bejgli - töltelék
Elkészítése:
Legegyszerűbben gesztenyemasszából lehet csinálni!
Felolvasztod a masszát, rudanként 25 dkg-t veszel.
10-15 dkg vaj, vagy margarin, 10 dkg cukor, 3-4 dkg kakaó, 5 dkg mazsola.
Kevés rumaroma, vagy rum.
Az egészet jól összekevered, majd a tésztára kened, kb. 1-1.5 cm vastagon, majd felcsavarod!
Sütés a többi bejglihez hasonlóan!

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
SÜTEMÉNYEK LEXIKONJA - ÉDESSÉGEK, SÜTEMÉNYEK A - Z.
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.