Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


FÁNKOK 3.

2019.05.16

BÉCSI GYŰRŰFÁNK
Hozzávalók:
50 dkg finomliszt, 3 dkg friss élesztő, 2 púpozott evőkanál porcukor, 1 zacskó vaníliás cukor, 4-4 1/2 dl tej, 4 tojás sárgája, csipetnyi só; olaj a sütéshez; a tálaláshoz: 2 evőkanál rum és 3 evőkanál sárgabaracklekvár

Elkészítése:
1 dl langyos tejbe keverjük az élesztőt és a cukrot, majd felfuttatjuk. Ezután összedolgozzuk a liszttel, a tojássárgákkal, a vaníliás cukorral, a sóval és annyi tejjel, hogy közepesen kemény tésztát kapjunk. Lisztezett deszkán tiszta ruhával letakarva, langyos helyen duplájára kelesztjük, majd 5-6 cm vastag rúddá formáljuk. Ebből 3 cm-es darabokat levágunk, és egészen vékony rudacskákká sodorjuk. Két rudat összefogva fonatot készítünk belőle, majd ezt a fonatot gyűrűformára hajlítjuk. Lisztezett deszkán további 15 percig pihentetjük a gyűrűket. Bő, forró olajban először az egyik oldalukat, majd a másikat is megsütjük, a felesleges olajat lecsöpögtetjük.
A rummal ízesített sárgabaracklekvárral tálaljuk oly módon, hogy a baracklekvárt a tésztagyűrűk
közepébe öntjük. Ez a fánk csak frissen, forrón jó!

BÉCSI KARIKAFÁNK
Hozzávalók:
450 g BL 55 liszt, 1 teáskanál cukor, 15 g élesztő, 0,25 l tej, 1 teáskanál só, 50 g vaj, vagy margarin, 1 tojás

Elkészítése:
100 g lisztet a cukorral, élesztővel és a fellangyosított tejjel felfuttatni, a tojást alaposan elkeverni benne és a többi anyaggal, jól kidagasztani, megkeleszteni.
A 16 db-ra osztott és gömbölyített tészta közepét ujjunkkal kilyukasztjuk, és karikára formáljuk, kelesztjük, és forró olajban megsütjük. Egy papírzacskóba 100 g kristálycukrot és 1 teáskanál fahéjat mérünk, összerázzuk, és az olajtól lecsöpögtetett, még meleg fánkokat jól megforgatjuk benne.
Melegen tálaljuk.

BÉCSI LEKVÁROS FÁNK
Elkészítése:
A fenti tésztából készül.
A 16 db-ra osztott és gömbölyített tésztát 20 percig pihentetjük, majd a közepén kis lyukat képzünk az ujjunkkal, abba egy kanál lekvárt töltünk, jól beborítjuk és összezárjuk a tésztával, még 15 percig pihentetjük, majd megsütjük.

BIRSALMAFÁNK
Hozzávalók:
2 szép birsalma (vagy birskörte), 2 db egész tojás, 2 dl kefir (vagy házi aludttej), 15-20 dkg finomliszt, 10-15 dkg porcukor, 1 csapott teáskanál sütőpor, késhegynyi őrölt szegfűszeg, csipetnyi só, a tálaláshoz birsalmabefőtt (vagy almabefőtt)

Elkészítése:
A tojásokat habosra felverjük, beleszórjuk a cukrot, a sót, a szegfűszeget és a sütőport, majd a kefirt és a lisztet is hozzáadva, jól kikeverjük. (Egészen sűrű galuskatésztának kell lennie.) Ezután a birsalmákat megmossuk, meghámozzuk, ismét megmossuk, és kicsumázva belereszeljük a tésztába. Jól összedolgozzuk, végül a 180 fokos forró olajba szaggatjuk egy kis, kerek merőkanál segítségével oly módon, hogy a merőkanalat minden egyes fánk adagolása előtt üresen belemártjuk a forró olajba. (Így könnyen lecsúszik a tészta a kanálról.) A 4-5 perc alatt megsült fánkok jócskán megdagadva kerülnek ki az olajból, ezért egyszerre csak néhány darabot tegyünk a készülékbe. A megsült fánkokat papírtörülközőre tesszük, hogy felitassuk a lecsurgó olajat, és jéghideg birsalmabefőttet kínálunk hozzá.
(Vigyázat! A tésztában lévő cukor miatt nagyon gyorsan sül!)
Gyorsan és egyszerűen készíthető.

BIRSALMAFÁNK OLAJSÜTŐBEN
Elkészítése:
2 tojást habosra verve hozzáadunk 10-15 dkg porcukrot, 1 csapott tk sütőport, 1 kk. őrölt szegfűszeget, csipet sót, 2 dl kefirt, 15-20 dkg lisztet. Jól kikeverjük. Egészen sűrű galuskatésztának kell lennie. 2 birsalmát megmosva meghámozunk, újra megmosunk, kicsumázva a tésztába reszeljük.
Jól elkeverjük.
Kis, kerek, minden egyes fánk adagolása előtt üresen forró olajba mártott merőkanállal pár darabot a 180 C-os olajba szaggatunk. 4-5 perc alatt megsütjük, leitatjuk.
Jéghideg birsalmabefőttet kínálunk hozzá.

BODZAVIRÁGOS FÁNK
Hozzávalók 15 darabhoz:
1,5 dl tej, 1,5 dkg élesztő, 25 dkg finomliszt, 3 dkg vaj, 3 evőkanál cukor, 1 tojás sárgája, csipetnyi só, 5 bodzavirág

Elkészítése:
A langyos tejhez hozzáadjuk az élesztőt, a cukrot és felfuttatjuk, hozzákeverjük a liszthez, összedolgozzuk a vajjal, a tojás sárgájával és a lemorzsolt bodzavirágokkal. Megdagasztjuk, letakarjuk, és kb. a kétszeresére kelesztjük. A gyúródeszkát belisztezzük, a tésztát másfél centi vastagságúra nyújtjuk.
Fánkszaggatóval kiszaggatjuk, forró olajban mindkét oldalát megsütjük, melegen, porcukorral meghintve tálaljuk.

BORSOS KRUMPLIFÁNK
Hozzávalók:
1/2 kg krumpli, 3 tojás, só, őrölt bors, 1 csokor petrezselyem

Elkészítése:
A krumplit héjában megfőzzük, és ha már kihűlt, durva reszelőn lereszeljük. A tojások sárgáját óvatosan keverjük össze a krumplival, ízesítsük sóval, borssal, apróra vágott petrezselyemmel! A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és vigyázva beleforgatjuk a krumplit.
Forró, 180°C-os olajba kis fánkokat szaggatunk, és 2-3 percig sütjük.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
SÜTEMÉNYEK LEXIKONJA - FÁNK RECEPTEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.