Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SOMLÓI GALUSKÁK 4.

2019.07.13

SÜTEMÉNYEK LEXIKONJA

Somlói galuska 10.
Elkészítés:
Süssünk egy hagyományos piskóta tortalapot.
Amikor lehűlt, vágjuk apró kockákra, terítsük szét egy kisebb zománcozott tepsiben, majd a szárazságától függően öntözzük meg kb. 3 dl ízesített tejjel, és locsoljunk rá 3 evőkanál sütőrumot.
A tej ízesítésének legegyszerűbb módja, hogy előzőleg kifőzünk benne negyed vaníliarudat, vagy hidegen hozzákeverünk 1 kávéskanál vanillincukrot.
A rum helyett használhatunk 1 mokkáskanál rumaromát is, amit az egyenletes ízesítés érdekében adjunk a tejhez.
Ebben az esetben a tej mennyiségét növeljük 3,3 deciliterre.
A felaprított vagy kis darabokra morzsolt piskótát hagyjuk ázni kb. 1 órán át, majd keverjünk bele 2 evőkanál mézet, egy csipet sót, valamint 5 dg megmosott mazsolát, és a tepsiben újra szétterítve öntsük le egy adag vaníliás tojáskrémmel.
A tojáskrémet készítsük, de most ne tegyünk bele kakaót, és 2 evőkanál mézzel édesítsük. Utána a méz sűrűségű meleg krémet simítsuk el a szétterített piskótamasszán és hintsük meg 5 dg apróra vágott dióval, majd legalább fél órára tegyük a hűtőszekrénybe. Lehűlés után a kétrétegű sűrű masszát evőkanállal galuskává szaggatva adagoljuk 4 kisebb tálba, vagy talpas üvegpoharakba.
Ezután olvasszunk fel 10 dg félédes étcsokoládét 6 dg vékony szeletekre vágott vajjal együtt.
Jól átkeverve hagyjuk kissé hűlni, majd arányosan elosztva öntsük a galuskák tetejére.
Végül verjünk fel 2 dl előzőleg lehűtött tejszínt. Amikor félig kész, adjunk hozzá 2 evőkanál szőlőcukrot és néhány csepp citromlevet, majd kemény habbá verve adagoljuk a csokoládémázra.
Még gusztusosabb lesz, ha az olvasztott csokoládéból keveset meghagyunk, és vékony sugárban a tejszínhab tetejére csurgatjuk.
Lehűtve, desszertként tálaljuk.
Csak hűtőszekrényben tartható.
1 napnál tovább ne tároljuk, mivel a tejszínhab összeesik, és levet enged.

Somlói galuska 11.
Hozzávalók 4 személyre:
1 cs. babapiskóta, 10 dkg vaj, 2 tojás, 4 evőkanál kakaópor, 4 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 1 l tej, 3 dkg durvára vágott dió, 5 dkg mazsola, 1,5 dl rum, 1,5 dl tejszínhab

Elkészítés:
A babapiskótát durván beletördeljük 4 fagylaltos pohárba.
A mazsolát, 1-2 órát áztatjuk 1 dl rumban.:
A tojásokat, a kakaót, a cukrot és a lisztet kevés tejjel simára keverjük. Hozzáadjuk a többi tejet, 1/2 dl rumot, a mazsolát és a diót, és közepes sűrűségűre főzzük.
A tűzről levéve belekeverjük a vajat, és még melegen a poharakban levő piskótára töltjük.

Somlói galuska 12. T. S. módra
Hozzávalók:
1 csomag hidegen készíthető csokipuding (Gálával vagy Arankával ajánlom), 1 csomag hidegen készíthető vaníliapuding, 1 l tej (vagy amennyi a pudingokhoz kell), tál méretétől függően babapiskóta (én 1 nagy csomaggal szoktam), meggybefőtt (ízlés szerint 1-2 üveg), rum, vagy rumaroma (előbbivel finomabb), tejszín, 1 tábla csoki (bármilyen tejcsoki jó)

Elkészítés:
A meggyet leszűrjük, a levéhez adjuk a rumot vagy az aromát.
Ebbe mártogatjuk a babapiskótát, és egy tál aljára rakjuk.
Ha befedtük a tál fenekét vele, akkor megszórjuk a meggyel. Elkészítjük a csokipudingot, ráöntjük a meggyes piskótára.
Ezután újra a meggylébe mártogatott piskóta és meggy jön.
Erre az elkészített vaníliapudingot öntjük, pár órára betesszük a hűtőbe, hogy összeérjen.
Tálalás előtt felverjük (vagy szifonba rakjuk) a tejszínt, s ezzel díszítjük az adagokat.
Felolvasztjuk a csokit (én csak vízfürdőn szoktam, esetleg kevés olajat öntök hozzá) és meglocsoljuk vele a tejszínhabot.
A sajátomat be szoktam még dobni 20-30 másodpercre a fagyóba, hogy jól ropogjon a csoki.
Szépen elkészítve bármilyen alkalomkor kiváló és mutatós desszert.
Még a kezdők sem ronthatják el. Ki lehet próbálni más gyümölccsel (pl. eperrel is fenséges) is.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
SÜTEMÉNYEK LEXIKONJA - SOMLÓI GALUSKÁK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.