Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SÜTEMÉNYEK LEXIKONJA - A FEKETEERDŐ TORTÁK 2.

2016.11.03

SÜTEMÉNYEK LEXIKONJA

FEKETE-ERDEI SZILVATORTA
Hozzávalók:
4 tojás, 25 dkg cukor, 10 dkg liszt, 13 dkg étkezési keményítő, 2 teáskanál sütőpor, 3 dkg kakaó, 5 dkg étcsokoládés tortabevonó, 6-8 evőkanál szilvapálinka, 60 dkg szilvabefőtt, 2,5 dl szilvalé a kompótból, 1 citrom héja, 4 evőkanál citromlé, 7-7,5 dl tejszín, 1 zacskó vaníliás cukor, 1 zacskó habfixáló, sütőpapír

Elkészítése:
A tojások fehérjét 5 evőkanál hideg vízzel kemény habbá verjük. Beleszórjuk a cukor felét, majd egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját. Beleszitáljuk a 10 dkg étkezési keményítővel, a sütőporral meg a kakaóval elkevert lisztet is és lazán összedolgozzuk. A tésztát sütőpapírral kibélelt 26 cm-es kapcsos tortaformába töltjük. tetejét elsimítjuk. Előmelegített sütőben 175 fokon 30-35 percig sütjük, majd rácsra borítva hagyjuk kihűlni. Közben a tortabevonót durvára daraboljuk, és vízgőz fölött felolvasztjuk. Lehűtött deszkára (a legjobb márványra) öntve vékonyan elsimítjuk és hagyjuk megszilárdulni. A csokoládélapból szedőlapáttal vékony forgácsokat faragunk és a csokoládédarabkákat hűtőszekrénybe tesszük. A kihűlt piskótát keresztbe három részbe vágjuk. Mindegyiket meglocsoljuk 4-5 evőkanál pálinkával, és az alsó lap köré karimát pattintunk. A szilvabefőttet lecsepegtetjük, levét felfogjuk és kb. 2,5 dl-t kimérünk. A szilvát kimagozzuk, és cikkekre vágjuk. A megmaradt étkezési keményítőt egy kevés szilvalével csomómentesen elkeverjük. A szilvát a maradék szilvalével, 5 dkg cukorral, a fahéjjal, a citrom héjával és levével felfőzzük. Óvatosan belekeverjük a feloldott étkezési keményítőt, majd összeforraljuk. A citrom héját eltávolítjuk. A díszítéshez 12 szép szilvacikket félreteszünk. A többit a legalsó piskótalapon egyenletesen elosztjuk, majd befedjük a második tortalappal. Kb. 2 órára hűvös helyre tesszük. A tejszínt a maradék cukorral és a habfixálóval kemény habbá verjük és belekeverünk 2-3 evőkanál szilvapálinkát. A tejszínhab kb. 1/3 részét a középső piskótalapra simítjuk, és a harmadik lappal befedjük. A karimától hegyes késsel elválasztott tortát kiemeljük, és tejszínhabbal bevonjuk. A maradék tejszínhabot csillagcsöves nyomózsákba töltjük.
A tortát megszórjuk a csokoládéforgáccsal, és a habrózsával, szilvacikkekkel díszítjük.

FEKETEERDEI TORTA 01.
Hozzávalók egy 24 cm átmérőjű, 2 l térfogatú sütőformához:
A tésztához:
2 evőkanál Ráma margarin, 8 db tojás, 20 dkg Koronás Aranybarna cukor, 15 dkg liszt, 5 dkg étkezési keményítő, 5 dkg kakaó
A töltelékhez
1 üveg meggybefőtt (kb. 45 dkg gyümölcs), 3 teáskanál étkezési keményítő, 2 evőkanál cseresznyepálinka vagy meggylé, 7,5 dl tejszín, 2 evőkanál Koronás porcukor, 5 dkg csokoládé

Elkészítése:
A tojásokat szétválasztjuk, a tojássárgáját nyolc evőkanál meleg vízzel és a cukorral sűrű krémmé habosítjuk. Megolvasztjuk a margarint, és a masszához csorgatjuk. A tojásfehérjét kemény habbá felverjük.
A masszához adjuk. A lisztet, a keményítőt és a kakaót összekeverjük, ezután a tojásos habra szórjuk, majd lazán belekeverjük. A tésztát a sütőpapírral kibélelt formába töltjük és előmelegített sütőben, 200°C-on, kb. 30 percig sütjük, majd kihűtjük.
A meggybefőttet leszűrjük, a levét felfogjuk, és tizenhat szem meggyet félreteszünk. 2,5 dl meggylevet kimérünk, két evőkanálnyi levet összekeverünk a keményítővel, majd a maradék meggylevet felforraljuk. Ezután a keményítővel elkevert masszát hozzákeverjük a meggy léhez, és újból felforraljuk, majd hozzáadjuk a lecsepegtetett meggyet és kihűtjük. A piskótát kétszer elvágjuk, a kapott három lapot a cseresznyepálinkával vagy meggylével meglocsoljuk.
A tortaformát előkészítjük és beletesszük az első lapot. A tejszínt a cukorral kemény habbá verjük. Az elkészített meggy-massza felét és a felvert tejszín harmadát az első lapra kenjük, majd ráhelyezzük a második lapot. A meggy-massza másik felét, majd a tejszín második harmadát rákenjük, és a harmadik lappal befedjük, hidegre tesszük.
A maradék egyharmad tejszínhabot nyomózsákba téve díszítjük a tortát, csillagcsővel rózsaformákat nyomunk körben a szélére, majd megszórjuk reszelt csokoládéval.

FEKETEERDEI TORTA 02.
Hozzávalók:
175 g liszt, 1 tojás, 70 g cukor, 90 g vaj, 1/8 l meggylé, 2 teáskanál étkezési keményítő, 450 g kimagozott meggy, 50 g cukor, 6 cl cseresznyepálinka, 2 db kakaós piskótalap, 1 l tejszín, 2 cs vaníliás cukor, 80 g ribizlizselé,30 g csokoládéforgács, 12 szem meggy

Elkészítése:
A liszt, tojás, vaj, cukorból omlós tésztát gyúrunk, belenyomkodjuk a tortaformába, megszurkáljuk, megsütjük. 10 perc gázsütő: 220-240 fokon, villany 225 fokon. Hagyjuk kihűlni.
Az étkezési keményítőt elkeverjük egy kevés meggylével. A többi gyümölcslevet felfőzzük, besűrítjük és elkeverjük a meggyszemekkel. A cukrot 4 evőkanál vízzel felfőzzük, összekeverjük a cseresznyepálinkával, és a keverékkel átitatjuk a piskótalapot. A tejszínt a vaníliás cukor hozzáadása után kemény habbá verjük, és egy részét csillagcsöves habzsákba töltjük. Az omlós tésztaalapra rákenjük a ribizli zselét, majd ráhelyezzük az egyik piskótalapot. Tejszínből karikákat formálunk, és a karikák közepébe 1-1 meggyszemet teszünk. Ezután ráhelyezzük a másik piskótalapot, és finoman lenyomkodjuk.
A tortát körös-körül tejszínhabbal vonjuk be, megszórjuk csokoládéforgáccsal, és a torta tetejére tejszínhabból karikákat formázunk, közepükbe meggyszemeket rakunk.

FEKETE-ERDEI TORTA 03.
Hozzávalók - Tésztához:
2 evőkanál margarin, 8 db tojás, 20 dkg barna cukor, 15 dkg liszt, 5 dkg étkezési keményítő, 5 dkg kakaópor
Töltelékhez:
1 üveg meggybefőtt, 3 teáskanál étkezési keményítő, 2 evőkanál meggylé, 5 dl tejszín, 2 evőkanál porcukor, 5 dkg csokoládé

Elkészítése:
A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját 8 evőkanál vízzel és a cukorral sűrű krémmé habosítjuk. Megolvasztjuk a margarint, és a masszához csorgatjuk. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a masszához adjuk. A lisztet, a keményítőt és a kakaót összekeverjük, ezután a tojásos habra szórjuk, majd lazán belekeverjük. A tésztát sütőpapírral kibélelt (Körülbelül 24 cm átmérőjű) tortaformába töltjük, és előmelegített sütőben, 200 fokon körülbelül 30 percig sütjük, majd kihűtjük.
A meggybefőttet leszűrjük, a levét felfogjuk, 16 szemet félreteszünk. 2,5 dl meggylevet kimérünk, ebből 2 kanálnyit az étkezési keményítővel összekeverünk, majd a maradék meggylevet felforraljuk. Ezután a keményítővel elkevert masszát hozzákeverjük a meggy léhez, újra felforraljuk, hozzáadjuk a lecsepegtetett meggyet és kihűtjük.
A piskótát kétszer elvágjuk, a 3 lapot meggylével kicsit meglocsoljuk. A tortaformába visszahelyezzük az első tortalapot. A tejszínt és a cukrot kemény habbá verjük. A meggymassza felét és a tejszínhab harmadát az első tortalapra kenjük, rátesszük a második lapot. A meggymassza maradékát és a hab második harmadát rákenjük, és a harmadik lappal befedjük, és hidegre tesszük.
A maradék tejszínhabból kenhetünk vékonyan a torta tetejére, a maradékot nyomózsákba téve díszítjük a tortát, a szélére rózsaformákat formázva, amire a 16 félretett meggyszemet tesszük. S végül megszórjuk reszelt csokoládéval a torta közepét.
Megjegyzés:
Bonyolultnak tűnhet az elkészítés, de a siker garantált!

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK!
Forrás:
SÜTEMÉNYEK LEXIKONJA
Szerző:
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.