Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SÜTEMÉNYES VEGYESTÁL 2

2020.04.04

SÜTEMÉNYEK LEXIKONJA

Almás-mézes érmék
Hozzávalók:
1 dl margarin vagy vaj, 2 dl méz, 2 db tojás, 3 dl finomliszt, 1/2 teáskanál szódabikarbóna, 1/2 teáskanál sütőpor, 1/2 teáskanál só, 1/2 teáskanál őrölt fahéj, 1/2 teáskanál őrölt szerecsendió, 3 dl finomra metélt hámozott alma, 2 dl finomra aprított, kimagozott datolya, 1 dl mazsola, 1 dl apróra vágott dió, 5 dl hántolt zab.

Elkészítése:
Verjük fel a lágy margarint (vagy vajat), majd állandó verés közben, vékony sugárban adjuk hozzá a mézet.
Ezután verjük bele a tojásokat is.
Keverjük össze a lisztet, a szódabikarbónát, a sütőport, a sót és a fűszereket, majd ezt a keveréket adjuk a nedves hozzávalókhoz.
Amikor alaposan elkeveredett, adjuk még hozzá az almát, a datolyát, a diót és a zabot.
Teáskanalanként adagoljuk a keveréket egy vékonyan megzsírozott tepsibe úgy, hogy ne érjenek össze.
175 C°-n süssük mintegy 10 percig.
40-60 db lesz belőle.
Azon melegében a legjobb, de kihűlve is finom.
Hűtőben, pléhdobozban több hétig is eláll.

Búzacsírás kekszgolyó
Hozzávalók:
10 dkg háztartási keksz, 4 evőkanálnyi búzacsíra, 1 dl tej, 1 evőkanál kakaópor, 3 evőkanál kókuszreszelék, 4 teáskanál méz vagy cukor, sütőrum

Elkészítése:
A kekszet daráld le, keverd hozzá a kakaóport, a szárazon megpirított búzacsírát, majd a tejet.
A masszát ízesítsd mézzel vagy porcukorral, valamint egy kis rummal.
Ha kidolgoztad egyenletesre, formálj belőle diónyi golyókat, s azokat forgasd kókuszreszelékbe.
Tálalás előtt 1 órára tedd hűvös helyre.

Császárné pogácsája
Hozzávalók:
20 dkg nyers, kicsontozott sertéshús, 30 dkg főtt burgonya, 5 dkg császárszalonna (nagyon jó hozzá a sliced bacon konzerv), 1 nagy fej vöröshagyma, 1 db egész tojás, 1 közepes nagyságú ecetes uborka, fél dl tej, 4 evőkanál olaj, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só, 1 késhegynyi őrölt gyömbér, 2-3 evőkanál finomliszt.

Elkészítése:
A sertéshúst, a meghámozott főtt burgonyát, a tisztított vöröshagymát, az uborkát és a császárszalonnát nagy lyukú húsdarálón ledarálom, majd az egészet összekeverem a tejjel, a felvert tojással és a fűszerekkel.
Annyi lisztet keverek hozzá, hogy formázható legyen a massza.
(Addig gyúrom, amíg az összes folyadékot felveszi.)
Nedves kézzel pogácsákat formázok belőle és lisztben megmártva, kiolajozott tepsire rakom.
Tetejét is megkenem az olajjal, és az előmelegített forró sütőben mindkét oldalát megsütöm.
Bármilyen köret és saláta illik hozzá.
Elkészítési ideje: kb. 70 perc.

Az általános, " nagymamák szerinti " piskótarecept
így szól az én 1930-as süteményes könyvem szerint:
Vedd 6 tojás sárgáját, 6 evőkanál porcukrot,keverd habverővel fehéredésig.
Ezután folyamatos keverés mellett szitálj bele 6 csapott evőkanál lisztet. ( ugyanazt a kanalat használd).
Keverd folyamatosan, amíg hólyagosodni nem kezd.
Minél tovább kevered, annál könnyebb lesz a tészta.
A végén, hogy össze ne törjön, óvatosan keverd hozzá a tojások kemény habbá vert fehérjét.
Öntsd kivajazott, igen vékonyan kilisztezett tepsibe, told elő melegített, közepesen meleg sütőbe, lassú tűzön sárgulásig süsd.
Ha a tűpróbára még ragad, de a teteje túlsülne, papírral takard le és alsó lángon süsd tovább.
Sütési idő kb 15-20 perc.
A tepsiben hagyd langyosra hűlni, széles, hosszú pengéjű késsel válaszd el a tepsi aljától, úgy borítsd ki tiszta konyharuhára.(én alufóliára szoktam)
Konyharuhában (alufóliában) feltekerve hagyd teljesen kihűlni.
Ezután kinyithatod, tetszés szerint töltheted, már nem gond újból feltekerni.
Ebbe a változatba nem kell sütőpor, de ha magasabb tésztát akarsz, tehetsz bele.
Bármennyi tojásból készíted, egy dolog a fontos, az arányok.
Ahány tojás sárgája, annyi kanál liszt és ugyanannyi kanál cukor.
Természetesen a több tésztát nagyobb tepsibe kell önteni.

Babapiskóta
Hozzávalók:
30 db tojásfehérje, 30 db tojássárgája, 0,80 kg cukor, 0,90 kg sima liszt , kevés vanília

Elkészítése:
Körülbelül 150 darab.
Munkamenete ugyanaz, mint a hideg felverteké.
Az elkészített piskótaanyagot nyomózsákkal a szokásos piskótaformákra alakítjuk, papírosra.
Terülésének megakadályozására porcukrot szitálunk rá, 180 C°-ú páramentes sütőben sütjük, kihűlés után vékony pengéjű késsel választjuk el a papírosról.
Hibalehetőségek: párás sütőben ráncossá, fonnyadttá válik.
Ugyanilyen lesz a piskóta akkor is, ha sütéskor rázkódtatás éri.
Túl forró kemence esetén apró hólyagocskák keletkeznek a felületén.
Ha a sütőlemez zsíros, a piskóta alátétpapírja elég és az aljára tapad.
Akkor is hozzáragad a papíros, ha kisütés előtt hosszabb ideig áll.

Anyuska mézese
Hozzávalók:
0,5 kg liszt, 15 dkg porcukor, 1 sütőpor, 2 tojás, 4 evő kanál méz, 10 dkg margarin, őrölt fahéj, szegfűszeg.

Elkészítése:
A hozzávalókat kevés tejjel összegyúrjuk, 1 éjszaka hideg helyen pihentetjük.
Másnap 4 részre osztva vékonyra nyújtjuk.
Tepsi hátán megsütjük a 4 lapot világos barnára.
Krém: 2 vaníliás pudingot megfőzünk az előírás szerint. hozzákeverünk 15 dkg teavajat, cukrot ízlés szerint.
A kihűlt lapokat megkenjük a pudinggal, közé teszünk apróra vágott ananászt.
Nehezékkel kissé lenyomatjuk.
1-2 óra múlva a tetejét tejcsokoládéval vonjuk be.
Hideg helyen megdermesztjük a csokoládét.
Másnap vékony hosszúkás szeletetekre vágjuk.

Almás-diós rétes
Hozzávalók:
1 csomag hatlapos rétestészta.

Töltelék:
50 dkg tisztított, savanykás alma, 1 citrom leve, 2-3 evőkanál méz, 10 dkg mazsola, 10 dkg vágott dióbél, fél teáskanál fahéj, porcukor, 1 tojás a tetejére.

Elkészítése:
A töltelékhez az almát egészen vékony és kis szeletekre vágjuk (nem reszeljük, mert sok levet enged, és péppé válik).
A citromot rácsöpögtetjük, majd hozzáadjuk a mézet, nagyon kevés porcukrot, a diót, a megmosott mazsolát és a fahéjat.
Az egészet jól összekeverjük, és 10 percig állni hagyjuk.
Az elfelezett (3 lapos) réteslapra csíkban felkenjük a töltelék felét, majd szorosan összecsavarjuk és rátesszük a sütőlapra.
Majd a másik 3 lapot is bekenjük a töltelékkel.
Mindkét rétesrúd tetejét bekenjük a felvert tojással, majd az előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük

Amerikai almatorta
Hozzávalók:
15 dkg liszt, 15 dkg cukor, 10 dkg olvasztott margarin, 2 tojás, 1 csomag sütőpor, 3-4 alma darabolva, fahéjas cukor

Elkészítése:
Az almákat beledaraboljuk a sütőpapírral kibélelt, vagy kivajazott sütőformába és megszórjuk a fahéjas cukorral.
A hozzávalókat összekeverjük és ráöntjük az almára. Előmelegített sütőben 40-45 percig sütjük.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
SÜTEMÉNYEK LEXIKONJA - SÜTEMÉNYES VEGYESTÁL
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.