Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZABAD TŰZI ÖTLETEK 12.

2016.09.12

SZABADTÜZI ÖTLETEK

MÁJAS SZELET
Elkészítése:
A jól kivert szeleteket sózzuk, mustárral és borssal ízesítjük. Teflon serpenyőben, vajon puhára sütjük és készen kapható libamájkrémmel megkenjük. Reszelt sajttal meghintjük és néhány percre grillsütőbe helyezzük.
Párolt alma körettel tálaljuk.

MAJORÁNNÁS KARAJ
Hozzávalók:
60 dkg sertéskaraj, 3 gerezd fokhagyma, 3 ek olaj, majoránna, bors, só

Elkészítése:
A hússzeleteket megmossuk, lecsepegtetjük, széleit be¬vagdossuk, zúzott fokhagymával bedörzsöljük, fűszerez¬zük, majd olajjal megkenjük. Megforrósított grill lapon kisütjük, miközben majoránnával megszórjuk.

MALACSÜLT
Hozzávalók:
1 kis malac, 12 gerezd fokhagyma, 10 dkg édeskömény, 1-1 evőkanál só és őrölt bors, 2 evőkanál egész kömény, olívaolaj

Elkészítése:
A malacot megfelelően tisztítsa meg kívül és belül. Tűzdelje meg a fokhagymával, dörzsölje be sóval és borssal. Az édeskömény szeletelje fel és tegye a malac belsejébe. Húzza nyársra, és parázs felett, folyamatosan forgatva és olajjal kenegetve süsse pirosra 60-70 perc alatt. Ügyeljen arra, hogy mindig legyen elegendő parázs alatta, de ne lánggal égje a tűz. (Megfelelő grillsütőben 40-45 perc alatt sül készre.)

MARHABORDA HAGYMÁVAL
Előkészítési idő:
60 perc + grillezés
Hozzávalók 4 személyre:
4 szelet marhaborda, 1 csokor petrezselyem, 6 dkg mogyoróhagyma, 10 dkg vaj, 10 dkg füstölt szalonna, fél csokor metélőhagyma, őrölt bors, só

Elkészítése:
A vajat felolvasztjuk, és belekeverjük a felszeletelt mogyoróhagymát, és az apróra vágott metélőhagymát és petrezselyem zöldet. Sóval, és borssal ízesítjük. A bordákat több helyen bevágjuk, (Irdaljuk), és az így keletkezett részeket megtöltjük a hagymás mártással. Megtűzdeljük szalonnacsíkokkal, és megkötözzük. A hússzeleteket forró roston megsütjük, és sült burgonyával kínáljuk.

MARINÁLT CSÜLÖK ÍNYENCEKNEK
Hozzávalók:
2 kg csontos sertéscsülök, só
A marinádhoz:
15 dkg porcukor, 1 dl szójamártás, 1 dl szezám vagy napraforgóolaj, 1 póréhagyma, 3 gerezd fokhagyma, 0, 5 dkg őrölt gyömbér, őrölt bors

Elkészítése:
A póréhagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, majd keverőtálba tesszük. Megszórjuk a cukorral, gyömbérrel, őrölt borssal, szójaszósszal fűszerezzük, majd meglocsoljuk az olajjal. Jól összekeverjük, majd félretesszük, hogy az ízek összeérjenek. A csülköt megtisztítjuk, felengedjük vízzel, majd takaréklángon majdnem puhára főzzük. Saját főzőlevében hagyjuk kihűlni, majd leszűrjük, és szárazra töröljük. Az olajos, fűszeres pácba tesszük, lefedjük, majd szobahőmérsékleten, 6 - 8 órán át pihentetjük. Grillen megsütjük, majd párolt rizzsel és a megmaradt, felmelegített marináddal kínáljuk.

MÁZAS SÜLT SONKA
Hozzávalók:
1 kg-os főtt sonka, 1,2 dl cukor, negyed-negyed teáskanál őrölt fahéj, reszelt szerecsendió és tört szegfűszeg, 1 teáskanál pirospaprika, csipet reszelt gyömbér és szegfűbors

Elkészítése:
A főtt sonkát vastagabbra szeletelje fel. Az összekevert hozzávalókban forgassa meg a szeleteket. Forró grillsütőben a szeleteket egyesével, mindkét oldalukon, pár pillanatig süsse, majd tegye félre kihűlni. Később párszor ezt ismételje meg, mialatt a cukor karamellizálódik, és a bevonat ropogós piros lesz. Óvatosan süsse, nehogy megégjen. Melegen kínálja.

MENDOZAI NYÁRSONSÜLT
Hozzávalók:
1 kg vesepecsenye nagy kockákra vágva, 2 ek olaj, 2 gerezd fokhagymapép, 1 mk törött bors, só, 0,5 dl vörös bor, 24 vastag hagymakarika

Elkészítése:
Keverjük össze az olajat, fokhagymát, bort, húst, fedjük le, hagyjuk állni 3 órán át. Közben többször keverjük meg. Húzzuk fel a húst és a hagymát grillpálcákra, tegyük forró grillbe. 15-20 perc alatt elkészül.

MUSTÁROS HÁTSZÍNSZELET
Hozzávalók:
4 db marha hátszín szelet, 2 db vöröshagyma, 2 ek mustár, 2 ek olaj, só

Elkészítése:
A hússzeleteket kissé kiverjük, sózzuk, majd mindkét ol¬dalát mustárral bekenjük. A hagymát megtisztítjuk, fölkarikázzuk, és az olajjal megkent alufóliára fektetjük. Rá¬tesszük a hátszínszeleteket, és tetejét beborítjuk hagymával. Gondosan becsomagoljuk, és faszénparázsba süllyesztve megsütjük. Sütési idő kb. 30 perc.

MUSTÁROS ROSTÉLYOS
Hozzávalók:
60 dkg rostélyos, 2 evőkanál mustár, 2 evőkanál olaj, 5 dkg vaj, só, őrölt bors, Worchester szósz

Elkészítése:
A húst megmossuk, levágjuk róla a faggyús részeket, majd szárazra töröljük. Sózzuk, borsozzuk, rácsöpögtetjük a Worcester szószt, megkenjük mustárral, és olajjal, majd hűvös helyen pihentetjük. Később a szeleteket rárakjuk az előmelegített rostra, és mindkét oldalukat 5-5 percig grillezzük.
A megpárolt zöldségekkel körítjük, és meglocsoljuk az olvasztott vajjal.

Forrás:
SZABADTÜZI ÖTLETEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.