Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A TOJÁSOS ELŐÉTELEK 1.

2017.02.28

TOJÁSOK KÖNYVE

A tojás (elavult nevén mony egyetlen petesejtből és az azt körülvevő tartalék tápanyagokból és védőrétegekből áll. A petesejt, illetve megtermékenyülés után a zigóta a tojás sárgája; ezt a tápanyag raktárként működő tojásfehérje veszi körül. A tojást burkolatok védelmezik, amelynek fő alkotó eleme általában a mész. Ennek köznyelvi neve a tojáshéj.


A tojás mint emberi élelemforrás

A tojás az emberiség létének hajnalától az egyik legjelentősebb táplálékforrás. Ennek oka, hogy általában könnyebben megszerezhető volt, mint például a hús. Tápértéke a húséval vetekszik mind fehérje, mind zsírtartalmát tekintve.
Az emberi étkezésben a tyúktojás fogyasztása a legelterjedtebb.


Az átlagos tyúktojás jellemzői
Szabályosság:
- a tojás az egyik végén hegyesedő, a másik végén nem teljesen kerek, és nincs elnyúlva sem.
Héjának a színe lehet fehér vagy barna, ami a minőséget a szakirodalom szerint nem befolyásolja.
Méretek: a jó minőségű, közepes nagyságú tyúktojás súlya 50-60 gramm között van.
Súlyarányok: átlagosan a tyúktojás külső fehér héja a súlyának 12 százalékát teszi ki, míg a fehérje 58, a sárgája 30 százalékát adja.
Osztályozása:
A tyúktojásokat méretük szerint hét osztályba sorolják, míg frissességük szerint három (A, B, C) besorolás létezik. Az A minőségű tojás a legfrissebb, a C besorolású már csak ipari felhasználásra alkalmas.

Vitamintartalma: a tojásban jelentős mennyiségű az A-, a B2-, a D- és az E-vitamin-, valamint a karotintartalom. "A jó minőségű tojássárgájában egy felnőtt ember napi A-vitamin-szükségletének egyharmada halmozódik fel, D-vitamin-tartalma pedig a tőkehalmáj után a legnagyobb."

Tojáslikőrök
- Advocaat (Belgium, Hollandia)
- Rompope (Latin-Amerika északi része, különösen Mexikó)

A kereskedelmi forgalomba kerülő tyúktojás jelzése

Baromfiudvar egy középkori kódexben

A szám a tyúk tartásának körülményeire utal, utána következik az országkód (Magyarországon HU)
- 0 – "biotojás" – a tyúkokat hagyományosan tartották, és a takarmány is vegyszermentes volt - 1 – a tyúkokat hagyományosan tartották, ám esetenként gyógyszeres-vegyszeres táppal kezelték
- 2 – csarnokban, mély alomban, rudakon tartott állatok, csőrlevágással
- 3 – ipari körülmények között tartott tyúkok, csőrlevágott állatok, vegyszeres táppal és gyógyszerekkel etetve
A tojás a kereskedelemben az egész világon hasonló módon, csomagolásban kerül forgalomba.

Tojásjárat

A tojás mint kultikus tárgy
A tojás minden nemzet kultúrájában kiemelkedő jelentőséggel bír, a termékenységet, a megújuló életet szimbolizálja. Általában a tavaszhoz, a tavaszi napéjegyenlőséghez kötődő ünnepek idején előszeretettel használják a tojást ajándékozásra, díszítésre. A keresztyén kultúra is megőrizte a piros tojás használatát a húsvéti ünnepek során, a 12. századtól a parasztházaknál tojásszentelést tartottak. Mai napig elterjedt pl. Magyarországon is a tojás festése, ami egy kultikus cselekedet. Az ortodox vallásban a halottkultuszban is szerepet játszik a tojás (a halottak sírjára teszik).


A tojáshoz fűződő hiedelmek

Tojás a kiskereskedelemben

A tavaszi hímes tojás gyűjtéséhez kapcsolódó hiedelem a szaporodással, fajfenntartással kapcsolatos. A tojások a megszületendő életeket szimbolizálják. A hímes tojásokat jóslásra is használták a ráfestett szimbólumok értelmezésével. A lakásban a barkaágakra akasztott kifújt hímes, festett tojások tojásfa néven ismeretesek. A népi hiedelem szerint fiatal házasoknak a tojásfa alatt csókolózni bőséges gyermekáldást jelent. „Egyes vidékeken a felszentelt tojást – a karácsonyi almához hasonlóan – annyi részre osztották, ahány tagja volt a családnak, hogy az összetartozók mindig mindenhonnan visszataláljanak egymáshoz.”
A magyar vidékeken is elterjedt patkolt tojásnak rontáselhárító hatást tulajdonítottak.

 

Érdekességek
1999 őszétől a tojásnak október második péntekén világnapja van.
Az easter eggek (angol kifejezés a húsvéti tojásra) rejtett üzenetek vagy funkciók, melyeket filmekben, DVD-ken, könyvekben vagy CD-ken találhatunk meg.
Ha a tojást túl sokáig főzik, a benne található vas és kéntartalom miatt a sárgája zöldes bevonatot kap.
Jó tanácsok
A tojást szellős, hűvös helyen érdemes tárolni még a hűtőszekrényben is. Megmosni csak közvetlenül felhasználás előtt szabad. A nyers tojással készült ételek egészségesek a magasabb vitamintartalom miatt. Ennek ellenére óvakodjanak a nyers tojás fogyasztásától a kisgyermekek, a terhes nők, az idősek és a betegek.

 

Képtár

Feltört tojás
Piero della Francesca Mária gyermekével, szentekkel és Federico da Montrefeltróval,
Milánó, Galleria di Brera. Szűz Mária feje felett, az
apszis kagylódíszére egy strucctojás van felfüggesztve, amely
egyaránt szimbolizálhatja az univerzum négy elemét, a teremtést és a szeplőtelen fogantatást is
Húsvéti tojás Wikipédia-logóval
Salvador Dali múzeum a spanyolországi Figueresben

Forrás
- http://www.patikamagazin.hu/index.php?cikk=2
- http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-1459.html
- http://www.ofe.hu/teka/t1/pipi2.1.1.htm
- http://www.terebess.hu/tiszaorveny/tojas.html
- http://www.elelmezesvezetok.hu/szamok/07/03/12.htm
Könyvek
- ’’Recept’’ Főszerkesztő: Csaba Emese: Gyógyító ételek, ártalmas ételek. Nyomdai előkészítés: Alinea Kft.,Bp. 1. magyar nyelvű kiadás. Budapest: Reader's Digest Kiadó Kft. 1996. ISBN 9638475234, ISBN 9789638475084
- ’’Recept’’ Dr.Fövényi József - Papp Rita: Cukorbetegek új diétáskönyve. 4. kiadás. Budapest: Medicina Könyvkiadó. 1998. ISBN 9632425049, ISBN 9789632425047 74. oldal
Hivatkozások
- Rácz, J. (2000.). „Agármony és bakszakáll”. Magyar Nyelvőr 124 .
- Patika Magazin
- F. Várkonyi Zsuzsa – Kalo Jenő – Popper Péter – Sári László: Gyors élet, lassú halál? A fogyasztói társadalom csapdái. Saxum Kiadó – Affarone, Budapest, 2007 ISBN 978-963-7168-92-5
- Tojás, sonka, locsolkodás - orvosiLexikon.hu
- 1001 Unbelievable Facts, p 154
További információk
- Vegagyerek: Áruld el nekem, a kakasok hova tűntek?!
- Vegán Állatvédelem: MI A BAJ A TOJÁSSAL?
- Lét-tudatos táplálkozás: Tojáshelyettesítés
Kategória:
- Gasztronómia
- Tojás

 

wikipedia


AMERIKAI TOJÁSLEPÉNY
Hozzávalók:
4 tojás, 10 dkg angolszalonna, 1 evőkanálnyi darált sós mogyoró (vagy sótlan mogyoró és 1 púpozott késhegynyi só), 2 közepes nagyságú ecetes uborka, törött fekete bors és só ízlés szerint

Elkészítése:
Az angolszalonnáról levágjuk a zsírréteget, és nagyon apróra vagdalva kisütjük. Rátesszük az almareszelőn lereszelt uborkát meg a vékony csíkokra metélt angolszalonna húsos részét. Pár percig együtt pirítjuk, majd ráöntjük a tejföllel habosra vert, megsózott és megborsozott tojást. Keverés nélkül addig sütjük, míg az alja pirosra nem sült. (Palacsintasütőben vagy teflonbevonatú serpenyőben a legjobb készíteni)
A serpenyőből tálra csúsztatjuk, megszórjuk a darált mogyoróval, megsózzuk (feltéve, ha nem sós mogyorót használunk), és azonnal felcsavarjuk, mint a palacsintát szokás. Vékonyra felkarikázzuk és a serpenyőbe egy-két percre visszatéve, forrón, sör mellé kínáljuk.

ANANÁSZOS-BANÁNOS OMLETT (OMLETTE FORT-DEFRANCE)
Hozzávalók:
6 tojás, 4 dkg vaj, 2 érett banán, 2 körszelet ananász (lecsurgatott befőtt is megfelel), 3 ek kristálycukor, 2 ek kubai fehér rum

Elkészítése:
A meghámozott gyümölcsöket karikára, ill. apróbb darabokra vágjuk, és púpozott kk. vajon hirtelen megsütjük.
A feltört tojásokat megcukrozzuk, beleöntjük a rumot, felverjük.
Nagyobb serpenyőben felolvasztjuk a maradék vajat, beleöntjük a tojást. Mielőtt teljesen átsülne, ráöntjük a gyümölcsöt. Előmelegített tálcára csúsztatjuk, kettéhajtjuk. Forrón tálaljuk.
Ital:
édes vagy félédes fehérbor.

ASZTÚRIAI TÖLTÖTT TOJÁS (HUEVOS RELLENOS)
Hozzávalók:
8 kemény tojás, 25 dkg (konzerv) tonhal saját levében, 25 dkg marinírozott piros paradicsompaprika, 3 evőkanál majonéz, 2 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál pirospaprika, egy kevés só, törött bors, néhány fejes salátalevél, esetleg néhány szem olajbogyó

Elkészítése:
A megtisztított kemény tojásokat hosszában kettévágjuk. Sárgájukat óvatosan kiszedjük, és tálban összedolgozzuk a levétől lecsepegtetett tonhallal, a paradicsompaprikával, a zúzott fokhagymával, a majonézzel és a pirospaprikával. Ízlés szerint megsózzuk, és megborsozzuk. A masszából a tojásfehérjék üregébe kis halmokat rakunk. A tálalótálat beszórjuk a metéltre vágott salátalevelekkel, ezek tetejére helyezzük a töltött tojásokat. Díszíthetjük olajbogyó darabkákkal. Fogyasztható előételként (a fele mennyiségből készítve) vagy önálló fogásként.

Forrás:
TOJÁSOK KÖNYVE - A TOJÁSOS ELŐÉTELEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.