Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HÚSVÉT 2020 - ÜNNEPI ÉTELSOR 2

2020.03.29

ÜNNEPEK ÉS ÉTELSOROK

LEVESEK
CÉKLALEVES

(ZSIDÓ ÉTEL)
Hozzávalók:
1 kg cékla, 1 csésze só, 8-10 liter víz, használatkor só, bors, 2-3 tojás, 2 kisebb főtt burgonya

Elkészítése:
Két héttel az ünnep előtt előveszünk egy Peszahi fazekat, belerakjuk a kockára vágott céklát, a sót, felöntjük a vízzel, és meleg helyen savanyítjuk. Használatkor leszűrünk néhány liter levet, sóval, borssal felfőzzük.
A levesestálba néhány nyers tojást teszünk, villával felverjük, és a levest folytonos keverés mellett ráöntjük.
Főtt burgonyával tálaljuk.

CITROMOS, TOJÁSOS CSIRKELEVES
Elkészítése:
Amikor kész a finom csirkeleves, összekavarunk tojássárgát, és főtt rizst (egy sárgát és három evőkanál rizst számítva két személyre), erre rácsavarunk egy kis citromlevet (először keveset, aztán, ha tetszik, ki-ki az asztalnál utána ízesítheti még egy kis citromlével).
Tálaláskor a keverékből kétkanálnyit teszünk minden tányér aljára és felöntjük a forró levessel.

HÚSVÉTI BÁRÁNYLEVES
Hozzávalók 7-8 személyre:
1 kg bárányaprólék, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, 1 csapott evőkanál liszt, 3 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, 2 evőkanál olaj, 1 nagy csokor friss kapor, ízlés szerint só és törött fekete bors

Elkészítése:
A bárányhúst megmosom, kis darabokra aprítom, majd leszikkasztom.
A megtisztított és apróra vágott vöröshagymát a felforrósított olajon sárgára fonnyasztom, ezután a tűzről lehúzva, elkeverem benne a pirospaprikát.
Ráöntök két evőkanál vizet, és a tűzre visszatéve, ráteszem a húsdarabokat.
Folytonos keverés közben megpörkölöm, megsózom, ezután pedig kétliternyi vízzel felöntöm.
Beleteszem a megtisztított és összezúzott fokhagymát, meghintem törött fekete borssal, és a húst puhára főzöm.
A lisztet a tejföllel simára keverem, majd a forrásban lévő levest behabarom.
Ismét felforralom, végül a megmosott, lecsöpögtetett, és nagyon finomra metélt kaporral meghintve, azonnal tálalom.
(Aki szereti a tárkonyt, az ne kaporral, hanem tárkonnyal fűszerezze, és kevés citromlével, csipetnyi cukorral tegye még pikánsabbá a leves ízét.)

HÚSÉTELEK
ANANÁSZOS SONKA

Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg sovány, főtt, kötözött sonka, 1 doboz ananászbefőtt, 2 dl tejszín, 1-1 evőkanál liszt és ecetes torma, só, késhegynyi törött bors

Előkészítés:
A kötözött sonkáról lebontom a köteléket és felszeletelem.
Az ananászbefőttet leszűröm.
A lisztet és a tejszínt simára keverem.
A sonkaszeleteket tűzálló tálban vagy tepsiben egymás mellé fektetem.

Elkészítése:
Serpenyőbe öntöm a lisztes tejszínt, hozzáöntök 1 dl ananászlevet, beleszórom a fűszereket, és kevergetve felforralom.
Sűrűre főzöm, ezután hozzákeverem a tormát és beleteszem az ananászkockákat, de már nem forralom, csak jól összekeverem. A tepsibe rakott sonkaszeletekre egyenletesen felkenem a mártást, és a tepsit az előmelegített forró sütőbe teszem annyi időre, amíg színesedni nem kezd a teteje.
Idő: 50 perc

ARDENNI BÁRÁNYBORDA
(COTELETTE D´AGNEAU Á LÁRDENNAISE)
Hozzávalók:
12 szelet kisebb borda (kb. 1,5 kg), karikára vágva 4 hagyma és 6 póré fehérje, 75 dkg zsenge zöldbab, 1 kg burgonya, 6 dkg vaj, 2 ek vágott petrezselyem, 1 l húslé, fűszercsomó (babér, tárkony, kakukkfű), 1 gerezd fokhagyma, só, bors

Elkészítése:
4 dkg vajon hirtelen átsütjük a bordákat, enyhén sózzuk, borsozzuk, kiszedjük, melegen tartjuk.
A visszamaradt vajban üvegesre pároljuk a hagymákat, felöntjük meleg húslével, beletesszük a fűszercsomagot, fokhagymát, petrezselymet, zöldbabot, vastag karikákra vágott burgonyát, a húst. Fedő alatt 1 órán át, főzzük.

BORJÚPÁSTÉTOM
- LENGYEL RECEPT
Hozzávalók: 50 dkg borjúhús (lehet a fiatal, nem zsíros sertés), 40 dkg máj (borjú vagy sertés), 25 dkg tokaszalonna (esetleg nyers császár szalonna), 6 dkg szalonna, 5 dkg friss gomba (vagy 1 dkg szárított gomba). 10 dkg vegyes zöldség (sárgarépa, petrezselyem, zeller, hagyma), 1 száraz zsemle, 3 tojás, 1-2 babérlevél, szegfűbors, bors, szerecsendió, gyömbér, zsír

Elkészítése:
A húst, szalonnát, zöldséget, gombákat, fűszereket 1,5 órán keresztül lassan főzzük (közben sózzuk). Vége felé beletesszük a szalonnákat és főzzük még fél órát. Mikor a hús teljesen puha, lehűtjük és levesszük a csontokról. A májat szeleteljük és főzzük (a megmaradt felforralt lében) kb. 20 percet. A zsemlét áztassuk szintén a megmaradt lében. A húst, májat, zsemlét, zöldségeket ledaráljuk legalább kétszer. Beletesszük a tojásokat, fűszereket és alaposan kikeverjük egyenletes, puha masszára. A sütőformát kikenjük a zsírral, az aljára rakjunk vékony szalonna szeleteket. A pástétomot rakjuk a formába (3/4 magasságáig). Lefedjük és klasszikus recept szerint - pároljuk (kb. 1 óra), de én próbáltam sütni és nagyon finom lett.

Sütés előtt, jó lesz, ha a tetejét lekenjük a felvert tojással (esetleg kis tejföllel, mézzel, vajjal) és a forma oldalaira (zsírral lekent) szórjunk kis zsemlemorzsát.

HÚSVÉTI NARANCSOS SONKA 01.
Hozzávalók:
60 dkg félig főtt, bőrös füstölt sonka vagy nem nagyon zsíros tarja, 5 közepes nagyságú narancs, 4 dl vörösbor, 1 evőkanál mustár (aki szereti a csípőset, tehet bele), 3 szem összetört szegfűszeg, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors, 1 teáskanál reszelt narancshéj (Ügyeljünk arra, hogy a narancs fehér belső bundája ne jusson a reszelékbe, mert keserűvé válik tőle az étel!)

Elkészítése:
A félig főtt sonkát felszeleteljük, és a bőrös oldalával felfelé tűzálló tálba állítjuk. 3 narancsot meghámozunk, belső fehér héját gondosan leszedjük, a gerezdeket pedig kockákra vágjuk.
A sonkát körberakjuk a narancskockákkal. A maradék 2 narancsot félbevágjuk, levét kicsavarjuk és összekeverjük a vörösborral, a mustárral, a tört szegfűszeggel, az őrölt fehér borssal, a reszelt narancshéjjal.
A narancsos mártással úgy locsoljuk le a sonkát, hogy egy-egy szelet sonka közé bőven csurogjon.
A tálat befedjük, és forró sütőben addig sütjük míg a sonkaszeletbe a villa hegye könnyen belecsúszik.
Saját levével időnként meglocsoljuk.
Ha a sonka már teljesen megpuhult, a tál fedelét levéve pirosra pirítjuk.
Vigyázzunk, könnyen megég!
Ha cserépedényben (római tálban) készítjük, akkor a sonkát nem szükséges előre félig megfőzni, hanem az előzőleg fél órára beáztatott cseréptálba nyersen tesszük bele a sonkaszeleteket, a mártást rálocsoljuk és hideg sütőbe tolva, két és fél, három órán keresztül sütjük.
A narancskockákat csak fél órával a sütés befejezése előtt tesszük hozzá, különben szétfő. A sonkát ajánlatos előzőleg legalább egy napig tejben áztatni, így biztosan puha, omlós lesz.
Burgonyafánk vagy burgonyalepény illik mellé.

HÚSVÉTI TÖLTÖTT DAGADÓ
Hozzávalók:
1 nagy dagadó, 1 db zsömle, 4 db főtt tojás, 6-7 db nyers tojás, 2-3 dkg füstölt kenyérszalonna, 1 kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, őrölt bors, só, 2 nagy csokor petrezselyemzöld, olaj

 

Elkészítése:
A dagadót felszúratom a hentessel, egyszerűbb és biztosabb. Megmosom és besózom a húst. Megfőzök négy tojást, és ha kihűlt, tojásvágóval kockázom. A zsömlét beáztatom, ha puha, kinyomom, és egy nagyobb tálba teszem a főtt tojáskockákkal együtt.
A szalonnát, a vöröshagymát, a fokhagymát, a petrezselyemzöldet apróra vágom.
Ez is mehet a zsömle mellé.
Beleütöm a tojásokat is, sózom, borsozom.
Mindezt alaposan összekeverem, és a dagadóba töltöm.
Ne legyen nagyon megtöltve, mert dagad a töltelék!
Összevarrom, vagy hústűvel összetűzöm.
(A varrás biztosabb, mert elég folyós töltelékről van szó...)
Kevés olajat teszek a tepsibe, megkenem a húst is.
Először alufóliával letakarva sütöm 1/2 óráig, aztán leveszem, és úgy sütöm tovább, időnként locsolgatva. Közepes lángon sütöm. Ha kihűlt, még hűtőbe is teszem jó pár órára, mert akkor lehet szép vékonyra szeletelni.
A cérnákat természetesen eltávolítom.

"JANSSON MEGKÍSÉRTÉSE"
SVÉD HÚSVÉTI ÉTEL
Elkészítése:
6 db hámozott burgonyát és 2 nagy vöröshagymát szeleteljünk vékonyra. 1 doboz szardellafiléből szedjük ki a halat.
Rakjuk le rétegesen egy kivajazott lábasba a burgonyát, hagymát, halakat.
Tegyünk rá kevés margarint, a hal olajából 1 kanálnyit, majd öntsünk rá 1 dl tejszínt. süssük sütőben 20 percig. Öntsünk rá még 1 dl tejszínt és süssük még félórát - a krumpli puhulásáig

SALÁTÁK
HÚSVÉTI VEGYES SALÁTA

Hozzávalók:
20 dkg füstölt sonka, 8 kemény tojás, 20 csokor újhagyma, 10 csokor retek, 1 csokor petrezselyem, salátalevek

Az öntethez:
1 dl kefir, 1 evőkanál olaj, mustár, citromlé, só, bors

Elkészítése:
A sonkát vágjuk kis kockákra, a tojást szeleteljük fel gerezdekre, adjuk hozzá a felkarikázott hagymát, retket és az apróra metélt petrezselymet is. Készítsük el az öntetet, keverjük a feldarabolt hozzávalókhoz, és salátával bélelt tálba szedjük.
Díszítsük retek- és tojáskarikákkal.

KUKORICÁS ZÖLDBORSÓ SALÁTA
Hozzávalók:
35 dkg főtt kukorica, 35 dkg párolt zöldborsó, 1 csokor petrezselyem, 1 dl majonéz, 1 dl tejszín, 1 kiskanál mustár, 1 csokor snidling, tárkonyecet, só, fehér bors, salátalevél

Elkészítése:
Keverjük össze a lecsepegtetett kukoricát a zöldborsóval.
A hozzávalókból készítsük el az öntetet, és adjuk a zöldségekhez.
Hűtsük be, tálaljuk salátalevélen, díszítsük paradicsommal, retekkel, petrezselyemzölddel.

ÉDESSÉGEK, SÜTEMÉNYEK
BURGONYATORTA

Hozzávalók:
4 tojás, 20 dkg főtt, áttört burgonya, 2 evőkanál kakaó, 3 dkg margarin, 3 kanál finom maceszliszt

Elkészítése:
A tojássárgáját elkeverjük a cukorral, hozzáadjuk a főtt krumplit, a margarint, a kakaót, a maceszlisztet és a felvert tojáshabot. Lazán összekeverjük, majd kikent maceszliszttel megszórt tepsiben sütjük
Lekvárral vagy csokoládékrémmel megkenjük.

CSODASAJTOS SÓS SÜTEMÉNY
Hozzávalók:
25 dkg reszelt sajt (ementáli, füstölt, trappista stb. vegyesen), 25 dkg sütőmargarin, 25 dkg finomliszt, 3 tojássárgája, 1-1 teáskanál sütőpor és só, 1 mokkáskanál törött bors, a tetejére 1 tojás és ízlés szerint mák, szezámmag, reszelt sajt, durvára darált dió

Előkészítés:
Nagy tálban egyszerre összegyúrom a sajtot, a lisztet, a margarint és az összes hozzávalót, ezután a cipóba formált tésztát lisztezett deszkán kinyújtom, és rudakat vagy kis pogácsákat formázok belőle.
(Nem szükséges pihentetni.)

Elkészítése: sütőlemezre rakom, tetejüket reszelt sajttal, szezámmaggal, mákkal, dióval meghintem, és forró sütőben, kis lángon megsütöm.
A még forró süteménnyel bánjanak óvatosan, mert törik!
Dobozban tárolva semmit sem veszít a minőségéből, még hónapok múlva is friss.

CSOKOLÁDÉS HULLÁM LOCSOLKODÓKNAK
Hozzávalók kb. 40 darabhoz:
16 dkg margarin, 10 dkg porcukor, 2 ek cukrozatlan kakaópor, 1 kiskanál vaníliás cukor, 18 dkg liszt

Elkészítése:
A vajat a cukorral habosra keverjük.
A kakaóport, a vaníliás cukrot a lisztet beledolgozzuk.
A masszát csillagcsöves habzsákba töltjük, és sütőpapírral kibélelt tepsire 6-8 cm hullámokat nyomunk belőle.
Előmelegített sütőben sütjük.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
ÜNNEPI ÉTELSOROK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.