Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HAGYMÁS RECEPTEK 3.

2019.11.08

ZÖLDSÉGEK LEXIKONJA

CSUKOTT SZENDVICS HAGYMÁVAL
Hozzávalók:
4 zsemle, 10 dkg krémsajt, 2 tojás, 2 dl tej, 3-4 evőkanál liszt, 2 evőkanál reszelt sajt, 1 nagyobb fej vöröshagyma, só törött bors, olaj a sütéshez

Elkészítése:
A zsemléket keresztben (lapjában) vékony szeletekre vágom. Egy tojást a krémsajttal kikeverek, majd hozzáadom a megtisztított és lereszelt, vagy nagyon finomra vágott vöröshagymát. Kevés törött borssal meghintem. A sajtos krémet a zsemleszeletekre kenem, ezután egy-egy krémes szeletet összeragasztok, illetve összenyomok.

A megmaradt krémet valamint a tojást a tejjel jól elhabarom, és megsózom. A zsemleszelet-párokat először lisztben, majd a tejes keverékben megmártom, és bő, forró olajban szép pirosra sütöm először az egyik, majd a másik oldalukat. A még forró szendvicseket azonnal meghintem a reszelt sajttal. Ha a sajt ráolvad, nyomban kínálom.

(Előre is elkészíthető a szendvics. Ilyenkor tálalás előtt meghintem a sajttal, és előmelegített sütőben, grillsütőben, vagy mikrohullámú készülékben néhány pillanatig forrósítom, illetve addig, amíg a sajt elolvad a tetején.)

HAGYMÁS-VIRSLIS SÖRSZENDVICS
Hozzávalók:
4 nagy puffancs (vagy 8 kicsi zsemle), 4-5 dl tej, 2 kis pár virsli, 2 közepes vöröshagyma, 3 dkg vaj, 10 dkg reszelt sajt, 1-1 teáskanál mustár és ketchup, 1 evőkanál majonéz, 2 evőkanál csípős csalamádé

Elkészítése:
A megtisztított és karikákra vágott vöröshagymát 1 evőkanál olajon, fedő alatt üvegesre párolom és kihűtöm.
A puffancsokat úgy vágom félbe, hogy az egyik oldalukon egyben maradjanak.
Belsejüket kiszedem.
Az üregeket vajjal, mustárral, ketchuppal és majonézzel bekenem.
A virslik bőrét lehúzom és felkarikázom. A csalamádét, a virslikarikákat, a párolt vöröshagymát és a reszelt sajt egyharmadát a puffancsokba töltöm, majd a töltött péksüteményeket kissé összenyomom, és hústűvel összetűzöm.
A megborsozott, megsózott tejben megmártom.
A tejből kivéve tálra rakom.
Pár percnyi szikkasztás után ismét belemártom a tejbe, majd lecsöpögtetem.
Ezután előmelegített grillsütő rácsára vagy sütőlemezre rakom, és szép pirosra megsütöm.
A megmaradt sajttal meghintem, és a sütőbe visszatéve már csak annyi ideig pirítom, amíg a sajt ráolvad, de még nem barnul.

JOGHURTOS FOKHAGYMALEVES
Hozzávalók:
6 dl joghurt, 2 dl tej, 4 gerezd friss, még nagy nedvességtartalmú (nyári) fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, só és cukor ízlés szerint

Elkészítése:
A fokhagymát tisztítás után fokhagymaprésbe teszem.
Turmixgép poharába öntöm a joghurtot, hozzáadom a megmosott és összevágott petrezselyemzöldet, majd 1 mokkáskanálnyi sóval ízesítem.
Attól függően, ki mennyire szereti a pikáns, savanyú ízeket, egy-két teáskanálnyi porcukorral "szelídítem" a joghurt savanyúságát.
Ezután a fokhagymát a présből a pohárba nyomom, majd a turmixgépet addig működtetem, amíg habos, sűrű levest kapok belőle.
A fokhagymalevest leveses csészékbe öntöm, és mindegyikbe teszek egy-egy jégkockát (ha gyerek is eszik belőle, jégkocka nélkül tálalom).
Azonnal fogyasztjuk.
A nyári melegben nagyon üdítő.

UBORKÁS FOKHAGYMALEVES
Hozzávalók:
4 közepes nagyságú kovászos uborka, 1kis saláta- vagy kígyóuborka, 2 dl kovászosuborkalé, 2 dl víz, 2 dl kefir, 3-4 gerezd fokhagyma, ízlés szerint cukor és kevés só

Elkészítése:
A megmosott uborkát héjastól kis darabokra vágom, majd két, ugyancsak felvágott kovászos uborkával együtt turmixgép poharába rakom.
Ráöntöm a kefirt és beleteszem a zúzott fokhagymát.
Addig keverem, amíg sűrű pép nem lesz belőle. Ezután felöntöm az uborkalével és a vízzel, majd megfűszerezem a sóval és a cukorral.
(Csak nagyon kevés só kell bele, mert a kovászos uborka általában sós.)
Előhűtött leveses csészékbe rakom a megmaradt, kis kockákra vágott uborkát valamint egy-egy jégkockát, és ráöntöm a hideg levest.
Azonnal fogyasztjuk.

HAGYMÁS VAGDALT
Hozzávalók:
30 dkg vöröshagyma, 30 dkg darált hús (bármilyen fajta jó), 1 zsemle vagy 1 szelet kenyér, 1 1/2 dl tej, 1 tojás, 3 gerezd fokhagyma, 1 csapott evőkanál mustár, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, 1 teáskanál majoránna, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 2 evőkanál olaj

Elkészítése:
A vöröshagymát megtisztítom és lereszelem.
A tojást habosra verem.
A zsemlét apró kockákra metélem, és a tejet ráöntve, jól összekeverem.
Mélyebb tálba teszem a darált húst, ráöntöm a tojást, hozzáadom a megáztatott és kinyomkodott zsemlét, valamint a zsemle áztatásához használt összes tejet.
Hozzáadom a r eszelt hagymát, a z úzott fokhagymát, a mustárt és a pirospaprikát.
Ezután majoránnával és borssal fűszerezem, és addig gyúrom, amíg a massza az összes folyadékot felveszi.
Alufóliával bélelt kisebb, szögletes forma oldalát és alját bekenem olajjal, majd belesimítom a húsmasszát.
A tetejét simára egyengetem, és ugyancsak beolajozom.
Az előmelegített forró sütőbe tolva, közepesen erős lángon 40-45 percig sütöm.
Deszkára borítva lehúzom róla az alufóliát, és ujjnyi vastag szeletekre vágom.

TONHAL HAGYMABUNDÁBAN
Hozzávalók:
40 dkg fagyasztott tonhal (vagy egyéb szálka nélküli tengeri hal), 1 citrom leve és reszelt héja, 2 tojás, 1 dl sör, 3-4 evőkanál liszt, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1/2 mokkáskanál őrölt gyömbér, 1 teáskanál só, késhegynyi törött fekete bors olaj a sütéshez

Elkészítése:
A halat szobahőmérsékleten hagyom felengedni, majd ujjnyi csíkokra vágom.
Megsózom, és lisztbe mártva félreteszem.
A tojást habosra verem a s örrel és a citromlével.
Citromhéjjal, gyömbérrel, borssal, sóval fűszerezem, ezután 2 evőkanál olajat, a fele vágott petrezselymet és a megtisztított, lereszelt hagymát is hozzákeverem.
Végül annyi lisztet teszek bele, hogy a szokásos palacsintatésztánál kissé sűrűbb legyen.
Háromujjnyi olajat forrósítok.
A lisztes halcsíkokat egyenként belemártogatom a tésztába, és beleeresztem a forró olajba.
Mindkét oldalát szép aranysárgára sütöm, majd papírtörülközőn leitatom róla a felesleges olajat.
Citromkarikákkal és a megmaradt, rászórt petrezselyemzölddel, tartármártással és rizibizivel tálalom. .

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
HAGYMÁK KÖNYVE - HAGYMÁS RECEPTEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.